4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A migránsok jogainak elismerésével együtt az államok saját határaik ellenőrzéséhez való szuverén jogát is hangsúlyozza a G7-csoport taorminai csúcstalálkozójának szombati zárónyilatkozata, amelyből kiderül, hogy a párizsi klímaegyezmény kérdésében megállapodás nélkül zárult a csúcs.

A csúcstalálkozó eredményes volt, igazi vita zajlott - mondta sajtótájékoztatóján Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.

A házigazda olasz politikus mindazonáltal a pénteken elfogadott terrorizmusellenes nyilatkozatot nevezte a csúcs legjelentősebb eredményének.

Szimpatikus volt Trump

Újságírói kérdésre válaszolva Paolo Gentiloni azt mondta, Donald Trumpot párbeszédre nyitott, kíváncsi, tanulni kész, érdekes embernek találta, akit elsősorban a csúcs Afrikáról tartott panelmegbeszélése érdekelte.

Ezen kívül kisebb eredmények születtek. Ezek között azt a G7-es programot említette, amely fiatal afrikai vállalkozók képzését célozza.

A csúcson nem született megállapodás a párizsi klímaegyezményről, mint mondta hatan egyetértettek, az USA még nem foglalt állást.

Az olasz kormányfő egyébként úgy fogalmazott, hogy nem tudja, mikor dönt Trump, ugyanakkor minden lehetséges eszközzel igyekeztek hatni az amerikai félre, hangsúlyozva, hogy az éghajlatváltozás problémája nem kizárólag bolygónk jövőjéről szól, hanem rendkívüli gazdasági lehetőségeket is kínál. Paolo Gentiloni megjegyezte, hogy az éghajlatváltozás és a migráció kapcsolatban áll egymással.

Merkel nem boldog

Angela Merkel német kancellár korábbi közlése szerint nagyon nem kielégítően zajlott a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vita a világ hét iparilag legfejlettebb országának szicíliai csúcstalálkozóján.

A G7-csúcs eredményeit összefoglalva Angela Merkel megjegyezte, hogy Washington teljesen elszigetelődött ebben a vitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett.

A klíma kérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően - mondta Merkel az újságíróknak. Semmi tanújele annak, hogy az Egyesült Államok vajon részese marad-e a párizsi megállapodásnak, vagy sem.

A német kancellár hozzátette, hogy bár a kereskedelemről szóló vita szintén nagyon nehéz volt, ebben a kérdésben Donald Trump amerikai elnök beleegyezett a G7-csúcs zárónyilatkozatának olyan megszövegezésébe, amely a protekcionizmus elleni harcot ígér és elkötelezi magát egy szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rend mellett.

Kiálltak a terrorizmus ellen

A G7-csúcs hatoldalas, 39 pontos zárónyilatkozata sürgős, minden érintett fél bevonásával zajló párbeszédet szorgalmaz Líbiával, valamint az Iszlám Állam (IÁ) uralta szíriai városok felszabadítása ügyében. A nyilatkozat Oroszország és Irán nyomásgyakorlását szorgalmazza a szíriai válság megoldása érdekében.

Egyúttal újabb korlátozásokat helyez kilátásba Oroszországgal szemben arra az esetre, ha továbbra is megsérti a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodásokat. A dokumentum felszólítja Észak-Koreát, hagyjon fel nukleáris fenyegetésével.

A G7-ek lefektették, hogy a migráció globális jelensége olyan, hosszú távú válságmegoldást igényel, amelyben különbséget kell tenni menekültek és migránsok között. A nyilatkozat kimondja, hogy a menekülteket hazájuk közelében kell támogatni, hogy oda biztonságban visszatérhessenek. A záródokumentum a migránsok jogainak tiszteletben tartását szorgalmazza, ezzel együtt elismeri az államok "szuverén jogát határaik ellenőrzésében".

Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján kijelentette, néhány héttel ezelőtt még mindenki azt hitte, az USA végleg nemet mond a párizsi klímaegyezményre, de a mostani G7-csúcs után úgy érzi, a nézetkülönbségeket még csökkenteni lehet. Hozzátette, hogy hétfőn Vlagyimir Putyin párizsi látogatásán kiemelt téma lesz a szíriai helyzet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG