4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az aktuális októberi mérleg 304 millió eurót mutat.
Konténert emelő daru a Budapest-Csepel terminálon 2017. június 14-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az októberi külkereskedelmi aktívum 304 millió euró volt, 221 millió euróval kevesebb a 2017. októberinél, a kivitel volumene 6,4 százalékkal, a behozatalé 7,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 3,9, a behozatalé 5,5 százalékkal emelkedett

- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a második becslés alapján.

A tájékoztatás szerint 2018. január-októberben a külkereskedelmi mérleg többlete 5,2 milliárd euró volt.

A KSH december elején az első becslés alapján azt közölte, hogy októberben az áruexport euróban számított értéke 6,5 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a külkereskedelmi többlet 232 millió euróval csökkent tavaly októberhez képest és 293 millió euró volt. Az első tíz havi külkereskedelmi mérleg többletére vonatkozó becslés nem változott.

Októberben a második becslés alapján a kivitel értéke 9 milliárd 474 millió euró (3069 milliárd forint), a behozatalé 9 milliárd 170 millió euró (2970 milliárd forint) volt. Októberben euróban kifejezve az export értéke 6,7, az importé 9,8 százalékkal emelkedett.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala októberben az importban 7 százalékkal, az exportban 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 2,0 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 4,5, a dollárral szemben 7,0 százalékkal gyengült.

A gépek és szállítóeszközök 2017. októberi áron számított kereskedelme a kivitelben 7,9 százalékkal, a behozatalban 10 százalékkal növekedett. A közúti járművek exportja szinte alig változott, importja kismértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A behozatal növekedésében a személygépkocsik, valamint az áruszállító gépjárművek forgalomváltozása dominált. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportja több mint negyedével, importja ennél jóval nagyobb mértékben, közel felével emelkedett.

A feldolgozott termékek exportvolumene 6,6, az importja 8,9 százalékkal nőtt októberben az előző év azonos időszakához képest, a gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele több mint tizedével, behozatala hatodával növekedett - közölte a KSH.

Az energiahordozók importvolumene 14 százalékkal, exportvolumene 7,1 százalékkal csökkent októberben az egy évvel korábbihoz képest. A kőolaj és kőolajtermékek behozatala és kivitele is kismértékben mérséklődött. A természetes és mesterséges gáz importja több mint harmadával, exportja közel hetedével visszaesett. A villamos energia behozatala közel tizedével emelkedett, míg exportja kismértékben csökkent.

A közlemény szerint októberben az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 3,6, az importé 7,9 százalékkal bővült. A gabona és gabonakészítmények exportja kissé mérséklődött, míg importja közel tizedével nőtt. Kivitelben az árpa forgalmának a csökkenése, behozatalban a kenyér és más pékáru forgalmának a növekedése dominált. A hús és húskészítmények importja több mint tizedével, exportja közel ugyanekkora mértékben nőtt. A növekedés behozatalban és kivitelben egyaránt az elkészített és konzervált hús, valamint az élelmezési célú baromfi forgalomváltozásának tulajdonítható.

Az Európai Unió tagállamaiba irányuló kivitel volumene 8,0, az onnan érkező behozatalé 5,6 százalékkal emelkedett októberben az előző évihez viszonyítva. A termék-külkereskedelmi többlet 167 millió euróval nőtt, és 1 milliárd 63 millió eurót tett ki. Magyarország az export 82, az import 73 százalékát bonyolította le ebben a viszonylatban.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene nem változott, a behozatalé viszont 12 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi mérleg ebben a viszonylatban 388 millió euróval romlott, és 759 millió eurós passzívumot mutatott októberben.

Az idén január-októberben a kivitel értéke 87,9 milliárd euró (27 946 milliárd forint), a behozatalé 82,8 milliárd euró (26 308 milliárd forint) volt.

Az első tíz hónapban a kivitel volumene 4,7, a behozatalé 6,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1 milliárd 660 millió euróval csökkent, és 5,2 milliárd eurót tett ki.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 3,7, exportban 2,8 százalékkal nőtt az előző év első tíz hónapjához viszonyítva. A cserearány 0,9 százalékkal romlott.

A forint az euróhoz képest 3,1 százalékkal le-, a dollárhoz viszonyítva 3,2 százalékkal felértékelődött - közölte a KSH.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG