2p
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter beleegyezett, hogy részt vegyen a szenátus hírszerzési bizottsága előtti meghallgatáson a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozással kapcsolatban.
Jeff Sessions. Fotó: EPA / Erik S. Lesser

Sessions szombaton írt levelet, amelyben azt írta: szívesen megjelenik a bizottság előtt, hogy reagáljon azokra a megállapításokra, amelyek James Comey elbocsátott FBI-igazgató csütörtöki nyilvános meghallgatásán hangzottak el.

Sessions is találkozott az oroszokkal - lesznek nagyon kellemetlen kérdések

James Comey óriási közfigyelem mellett beszámolt az orosz beavatkozásról folyó vizsgálatokról és a Donald Trump elnökhöz fűződő viszonyáról. A többi között szót ejtett arról, hogy véleménye szerint Sessions miniszter képtelen ellentmondani Trump elnöknek, továbbá nem nyilvános információi vannak arról is, miért vonta ki magát az igazságügyi miniszter az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból.

Márciusban Jeff Sessions valóban kivonta magát valamennyi vizsgálatból, arra hivatkozva, hogy - bár nem tett semmit törvényellenesen, de - ő szintén találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, és e megbeszélése tényét nem hozta nyilvánosságra. A volt FBI-direktor csütörtöki meghallgatása után azonban úgy döntött: hajlandó részt venni egy meghallgatáson.

Amerikai lapértesülések szerint a szenátorok várhatóan kifaggatják arról, milyen szerepe volt James Comey elmozdításában, igazságügyi miniszterként mennyire tudta megőrizni függetlenségét a Fehér Háztól és Donald Trump elnöktől, illetve milyen információi vannak az orosz szálak vizsgálatairól.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG