3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jövő héten ismét több makroadat is jön majd, a legfontosabb ezek közül az inflációra vonatkozó KSH-adat lesz.

Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árak júniusi adatait és a májusi külkereskedelmi forgalom első becslését.

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek. Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal nőttek 2017 azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció az áprilisival megegyező, 2,4 százalék volt májusban is.

Nem tett jót a gyenge forint

Virovácz Péter, az ING senior elemzője az előző adatközlésnél elmondta: várakozásuk szerint júniusban akár már a 3 százalékot is meghaladhatja az inflációs mutató, bár ez nagy mértékben függ attól, hogy miként változik az olaj világpiaci ára, és hogyan alakul a forint árfolyama.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is úgy látja, a következő hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt gyorsulhat az infláció, így az év közepén néhány hónapig átmenetileg meghaladhatja a 3 százalékos inflációs célt.

Jön még külker adat és számok a magyar marhaállományról

Áprilisban az export volumene 11,7, az importé 16,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 517 millió euró volt. A kivitel 2018. január-áprilisban 34,7 milliárd eurót, a behozatal 32,1 milliárd eurót tett ki, a kivitel volumene 5,8, a behozatalé 7,4 százalékkal emelkedett. Az első négy hónapban a külkereskedelmi mérleg többlete 2,6 milliárd eurót tett ki, 326 millióval kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Szerdán a szálláshelyek májusi és első öt havi forgalmának adatát, és az állatállomány júniusi statisztikáját közli a KSH.

Áprilisban 0,8 százalékkal több külföldi vendég 2,2 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, míg a belföldi vendégek száma 0,3 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakák száma 0,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi magas bázishoz viszonyítva. Ezzel a vendégek száma összesen 1,7 százalékkal nőtt, a vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal csökkent tavaly áprilishoz képest, amikor a húsvétnak is köszönhetően 25,3 százalékos volt a forgalom éves növekedése. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt áprilisi bruttó árbevétele 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit és 38,7 milliárd forintot tett ki, ami tavaly október óta a legmagasabb összeg.

Csütörtökön a mezőgazdasági termelői árak májusi alakulását és a májusi ipari termelés második becslését teszik közzé.

Májusban az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit az áprilisi 7,8 százalékos növekedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a kibocsátás növekedése 3,8 százalékra gyorsult az előző havi 2,9 százalékról. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban 1,9 százalékkal emelkedett. Az év első öt hónapjában 3,1 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG