1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Tőkét emel az állam a Magyar Fejlesztési Bankban, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő pedig beolvad az Állami Autópálya Kezelőbe - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek kell a 60 milliárd forintos tőkeemelést végrehajtania. Cél, a külső forrásbevonáshoz, valamint az aktivitás-bővítéséhez szükséges tőkehelyzet biztosítása. Ezért módosítani kell a költségvetést.

A pénteki döntés szerint a 60 milliárd forintot egy összegben kell utalni az MFB Zrt. számlájára: a tőkejuttatásból 6 milliárd forint a jegyzett tőkét növeli, 54 milliárd forint pedig a tőketartalékba kerül. A határozat kitér arra is, hogy a nemzetgazdasági miniszternek ez ügyben kezdeményeznie kell az idei költségvetés módosítását.

Ugyanebben a határozatban a kormány arról is rendelkezett, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter hozza meg a szükséges tulajdonosi intézkedést azért, hogy a gyorsforgalmi úthálózat hatékony fejlesztése és működtetése, valamint az egységes úthálózat fejlesztés rendszerének létrehozás érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beolvadjon az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be, és ezt követően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beolvadjon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. egyesülésével létrejött társaságba.

A kabinet jóváhagyta, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szabad pénzeszközeiből összesen legfeljebb 30 milliárd forintot a folyamatban lévő és előkészítés alatt álló infrastruktúra fejlesztési célokra használjon fel, és felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert a szükséges tulajdonosi intézkedések meghozatalára.

Rendkívüli kormányzati előirányzatokból is átcsoportosít a kormány

A kormány hét tételben összesen több mint 2,5 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából. Pluszforráshoz jut egyebek mellett a MÁV a dolgozói ösztönzésére, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az egyetemek, főiskolák, illetve a budapesti Erkel Színház támogatása érdekében.

A kormány döntése értelmében a Miniszterelnökség fejezetén belüli rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített forrásból - a vagyonkezelőn keresztül - járulékaival, közterheivel együtt számítva egymilliárd forintot csoportosítottak át a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt., a MÁV-ÉPÉSZET Zrt., valamint a MÁV-TRAKCIO Zrt. minden jelenlegi vasúti dolgozójának pénzügyi ösztönzésére.

E rendeletből kiderül az is, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek jövő február végéig javaslatot kell készítenie az érintett dolgozók 2012-2013. évi ösztönzésére is - járulékaival, közterheivel együtt számítva - összesen 4 milliárd forint összeghatárig a forrás megjelölésével együtt.

Egy másik határozat szerint 30 millió forintot csoportosítottak át az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatainak ellátására.

A rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére kap 364 millió forintot a Nefmi az egyetemek, főiskolák javára. Ugyanebből a forrásból az Erkel Ferenc Színház rekonstrukciójára a Nefmi 100 millió forintot kap. A kabinet elrendelte azt is, hogy meg kell kezdeni a színház "előadás tartására alkalmas állapotra történő" felújítását, az ehhez szükséges 1,7 milliárd forintos forrást a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban kell biztosítani.

A dabasi Táncsics Mihály Gimnázium a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére 150 millió forinthoz jut fenntartóján, a Pest Megyei Önkormányzaton keresztül.

A kormány arról is döntött egy másik határozatban, hogy 500 millió forintot csoportosít át a Nefmi-hez a szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatására. A kabinet döntése értelmében 400 millió forintot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ kap a források átcsoportosításával.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat is, amely szerint a kormány 2,2 milliárd forintot juttat a helyi önkormányzatoknak a szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására az idei céltartalék terhére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG