5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A múlt hét elején közzétett első becsléshez képest nem változtak a hazai ipar szeptemberi teljesítményére vonatkozó fontosabb mutatók. A Központi Statisztikai Hivatal most részletesebb adatokkal jelentkezett.

2023 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal csökkent – közölte hétfő reggel a szektorra vonatkozó második becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az intézet megjegyzi, a feldolgozóipari alágak többségében visszaesést mértek, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában bővült a termelés volumene. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. augusztusinál 1,2 százalékkal nagyobb volt.

A KSH közlése szerint 2023. szeptemberben:

  • Az ipari termelés volumene 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás szeptemberben az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal emelkedett. (Az első becslésben közölt szeptemberi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.)

  • Az ipari export volumene 7,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 33 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 3,4, a 15 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 5,1 százalékkal bővült.
  • Az ipar belföldi értékesítése 16,4, a feldolgozóiparé 6,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest.
  • Az iparon belül döntő (96 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 6,1, a csekély súlyú bányászaté 31, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 24 százalékkal csökkent.
  • A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 27 százalékát képviselő járműgyártás 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 0,9 százalékkal mérséklődött, míg a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 4,0 százalékkal emelkedett.
  • A 12 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 15,4 százalékkal nagyobb, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készüléké 23 százalékkal kisebb lett.
  • A feldolgozóipari termelés 10 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 18,2 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 14,4, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 28 százalékkal visszaesett.
  • A feldolgozóiparból 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 9,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, mindkét értékesítési irányban csökkentek az eladások. Mindössze két alágazatban nőtt a kibocsátás (12,9 és 15,3 százalék közötti mértékben). A legnagyobb (20 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 15,7 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A többi nyolc alágazatban 1,2 és 56 százalék közötti mértékben csökkent a termelés, a legkevésbé a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban, a leginkább a csekély súlyú halfeldolgozás, -tartósításban.
  • A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 22, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 13,1 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
  • A 6 százalékos feldolgozóipari súlyú gép, gépi berendezés gyártása 3,4 százalékkal emelkedett, főként a legnagyobb szakágazati súlyú motor-, turbinagyártás (kivéve: légi-, közútijármű-motor) jelentős bővülése folytán.

A feldolgozóipar teljesítménye is nagyot zuhant. Fotó: Unsplash
A feldolgozóipar teljesítménye is nagyot zuhant. Fotó: Unsplash

A KSH-ban 2022 áprilisa óta először mértek növekedést a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban: szeptemberben a kibocsátás 9,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázistól, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővültek.

Az ipari termelés Pest régióban (13,6 százalékkal) és Dél-Alföldön (1,8 százalékkal) nőtt. A többi régióban 3,2 és 15,4 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Észak-Alföldön – ismertette a fontosabb területi adatokat a KSH.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 10,1 százalékkal kisebb volt a 2022. szeptemberinél. Az új belföldi rendelések 7,0, az új exportrendelések 10,5 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány szeptember végén 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

2023. január–szeptember az előző év azonos időszakához képest:

Az ipari termelés 4,9 százalékkal csökkent. Az összes értékesítés 60 százalékát adó külpiaci eladások volumene 2,1, a 40 százalékot képviselő hazai értékesítéseké 16,4 százalékkal kisebb lett.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül kilencben csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben, 21 százalékkal a vegyi anyag, termék gyártásában. A többi négyben 0,6 és 16,4 százalék közötti mértékben nőtt a volumen, leginkább a villamos berendezés gyártásában, a legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása pedig 12,0 százalékkal bővült – zárul a KSH tájékoztatása.

Az első becslés után a szintén a Klasszis Média által kiadott laptársunk, az Mfor a szakértők elemzéseit ebben a cikkben gyűjtötte össze.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG