2p
Éppen folyik James Comey, az FBI kirúgott igazgatójának meghallgatása. Komoly dolgok derülhetnek ki az amerikai elnökről.

Élőben követi a világ az FBI kirúgott főnökének, James Comey a szenátus titkosszolgálati bizottság előtti meghallgatását az Egyesült Államokban. Comey-t Donald Trump rúgatta ki, miután úgy tűnt, Comey és az FBI nem fogja leállítani azt a nyomozást, amelyben azt vizsgálják, volt-e bármilyen orosz befolyás Donald Trump és csapatán az elnökválasztás alatt.

A meghallgatáson arra kíváncsi a bizottság, hogy mi hangzott el a Comey és Trump közötti beszélgetéseken, és vizsgálják kirúgásának bizarr körülményeit is, pontosabban azt, hogy volt-e köze az orosz szálhoz, illetve azt, hogy próbálta-e Trump bármilyen, nem legális módon befolyásolni a nyomozást az ügyben.

A bizottsági meghallgatás érdekessége, hogy Comey írásos vallomása már tegnap kiszivárgott, amelyből kiderült, hogy kirúgása előtt rengetegszer akart vele Trump beszélni (míg Obama vezetése alatt nagyjából kétszer találkoztak). Ezek a beszélgetések vagy négyszemközt, vagy telefonon zajlottak, egyik alkalommal például Donald Trump azt mondta vacsora közben Comey-nak, hogy "feltétlen lojalitást" vár el az elnöktől függetlenül működő FBI vezérétől, máskor pedig próbálta tisztára mosni az orosz választási manipulációban nyakik érintett, mostanra menesztett Michael Flynnt azzal a szöveggel, hogy "Flynn rendes fickó, hagyni kéne őt".

Volt orosz belenyúlás a választásba

A volt FBI-elnök a meghallgatáson elmondta: nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba, viszont Donald Trump érintettsége nem merült fel, és erről az elnököt is tájékoztatta a Comey.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG