2p
Bővült a Díjnet szolgáltatása.

Akár 11 féle adónemet, illetve pótlékot – így például a kirótt kommunális-, gépjármű-, építmény-, telek-, vagy éppen az esedékes iparűzési adót is befizethetik elektronikusan a Díjnet mobilfizetési szolgáltatásához csatlakozó önkormányzatok állampolgárai és vállalkozásai. Az új szolgáltatáshoz az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely városok önkormányzatai csatlakoztak – közölte a Díjnet Zrt. a Privátbankár.hu-val.

A független e-számlakezelő rendszer, a Díjnet iCsekk néven futó fizetési megoldása az eddigi papíralapú adófizetést váltja ki. Az ügyfél az önkormányzattól kapott adóegyenleg-értesítőn feltüntetett QR-kódot leolvasva néhány gombnyomással, mobiltelefonja segítségével tetszőleges helyen és időben fizetheti be adóját.

Ehhez le kell töltenie az ingyenes – iOS és Android platformon egyaránt elérhető – iCsekk alkalmazást az okos készülékére, az adónemek kiegyenlítésére pedig bármilyen, internetes fizetésre alkalmas bankkártya vagy hitelkártya felhasználható. Az önkormányzatok döntése alapján az eljárás kezdetben nem kizárólagos fizetési lehetőségként jelenik meg, az ügyfeleknek lehetőségük lesz arra, hogy közterheiket hagyományos módon – csekken, vagy személyesen – egyenlítsék ki. A szolgáltatást bevezető önkormányzatok emellett maguk határozhatnak arról, mely adók fizetését szeretnék a mobilalkalmazáson keresztül lehetővé tenni a településük lakói számára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jöhet a SAFE 2? Brüsszelben már a következő hitelprogramot tervezik
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 14:58
Újabb, a jelenleg is futó SAFE-hez hasonló hitelprogram indítását vizsgálhatja az Európai Bizottság. A SAFE még tavaszig tart, az érdeklődés túlnőtt a program keretein.
Makro / Külgazdaság Már a rendőrség is keresi a Győrből eltűnt 1,7 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 12:04
A győri önkormányzat lakáskasszájából eltűnt tetemes összeget gyorsan pótolták, miután híre ment a hiánynak. A polgármester elmondta: már büntetőeljárás kereteiben vizsgálják, mi történt a pénzzel. 
Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG