1p

Mihail Gucerijev, a RussNeft olajtársaság volt elnökének kiadatását kérték Londontól az orosz hatóságok, közölte Igor Cokolov, a belügyminisztérium nyomozati bizottságának vezetője hétfőn.

Cokolov közlése szerint a nemzetközi körözéssel keresett orosz üzletember Nagy-Britanniában tartózkodik, és a kiadatási kérelmet az Interpol útján már eljuttatták Londonba. Gucerijev ellen két ügyben nyomoztak, az egyik már lezárult, és most az olajkitermelési koncessziókban engedett mennyiségek túllépéséről van szó, amelyben Gucerijev mellett több vádlott is szerepel, és rajta kívül egy további személy keresnek nemzetközi körözés útján.

Mihail Gucerijev a RussNeft alapítójaként egyre-másra vásárolt és fejlesztett fel kis olajipari cégeket, a konszern forgalma öt év alatt ezerszeresére nőtt. A RussNeft két leányvállalata ellen a koncessziók túllépése miatt emeltek vádat, és akkor sorozatos vizsgálatok kezdődtek a RussNeftnél is. Gucerijev tavaly távozott elnöki tisztségéből, és bejelentette, hogy eladja a RussNeftet, amelyet Oleg Gyeripaszka ismert oligarcha, a világ egyik leggazdagabb embere szándékozott megvenni. A versenyhivatal vonatkozó döntése nem ismert, de Gyeripaszka állítólag nyomban ki is fizette az árat.

Gucerijev a hatósági üldözéssel indokolta távozását, és a kisvártatva valóban beinduló büntetőeljárás elől külföldre ment.

NATO-csúcs: a világ ránk figyel ismét 
Az oroszok bedobták saját mentőövüket
Ha félti az életét, kerülje Moszkvát

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG