1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ügyben megszólaló politikusok véleményét összegezve kiszámíthatatlan az MSZP és az SZDSZ mai egyeztetésének végkimenetele, de várhatóan kézzelfogható eredmény nélkül zárul majd a tárgyalás, mely a miniszterelnök kezdeményezésére jön létre
Az ügyben megszólaló politikusok véleményét összegezve kiszámíthatatlan az MSZP és az SZDSZ mai egyeztetésének végkimenetele, de várhatóan kézzelfogható eredmény nélkül zárul majd a tárgyalás, mely a miniszterelnök kezdeményezésére jön létre

Az előzetes nyilatkozatokból az látszik, hogy mindkét pártnak jó, ha van még ideje, mielőtt bármilyen konkrét döntés születik. Az SZDSZ-es politikusok véleménye nem egységes, nyilatkozataik árnyaltak, álláspontjukat a hétvégi frakcióülés is befolyásolhatja. Az MTI úgy tudja, az MSZP országos elnökségének kedd éjszakai ülésén a párt vezetése és a miniszterelnök kompromisszumot kötött.

A szocialisták - ahogy a miniszterelnök javasolta - kongresszust tartanak, ám annak lehetséges időpontját nem rögzítették le szeptember 27-ére, hanem kitolták október 11-ig. Egyes források szerint a kongresszus időpontjának "lebegtetése" arra jó, hogy októberre már látszani fog, van-e esély a kisebbségi kormány adójavaslatinak elfogadására. Gyurcsány Ferenc szerdán az MTI-nek úgy nyilatkozott, csökkentették a nyomást az SZDSZ-en azzal, hogy két héttel több időt hagytak a tárgyalásokra.
   

A miniszterelnök kezdeményezésére ma délelőtt tárgyal az MSZP és az SZDSZ tárgyalódelegációja a Képviselői Irodaházban.
A távirati iroda úgy tudja, a szocialista vezetés és Gyurcsány Ferenc közötti megegyezés másik része szerint nem határozták meg előre, milyen tartalom eldöntésére hívják majd össze a küldötteket. A kormányfő az MTI-nek adott interjújában azt mondta, ha már csütörtökön, az első egyeztetés után megszakadnak a tárgyalások az SZDSZ-el, akkor ezt a magatartást fogják megpróbálni megérteni és elemezni.
   
Mindegy, hogy rendes választás lesz-e 2010-ben, vagy előre hozott jövőre, "legfeljebb 7-8 hónappal előbb jön a Fidesz" - a Népszava információi szerint ezt mondta Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő egy szerdai rendezvényen.
"Azt már látjuk, hogy mit mondanak rólunk, azt szeretnénk jobban megtudni, hogy mit gondolnak az országról. Erre nekünk presztízs nélkül, érzékenység nélkül minden lehetőséget ki kell használnunk" - hangsúlyozta. Mint mondta, azzal nem foglalkoznak, hogy milyen mandátuma van az SZDSZ elnökének, mert az MSZP-nek jóhiszeműen kell közelednie az SZDSZ felé: ha a párt elnökével tárgyal, akkor azt kell feltételezni, hogy a párt álláspontját képviseli.
   
Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő szerdai - Horn Gáborral közösen - tartott sajtótájékoztatóján továbbra is a szakértői kormány létrehozását szorgalmazta, és hangsúlyozta, hogy a Megegyezés című programot az SZDSZ nem tudja támogatni, mert az "pótcselekvés, a lassú agónia politikai programja". Horn Gábor liberális ügyvivő arról beszélt, hogy az SZDSZ sohasem mondta, hogy nem akar tartalmi kérdésekről tárgyalni, hiszen tartalmi, szakmai problémákról bárkivel hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, de a "Megegyezés" programot ő is elutasította.
   

A Népszava értesülései szerint már az MSZP hétfői, a parlamenti évadot nyitó frakcióülésén felmerült, hogy a szocialisták kijátszhatnák a Budapest-kártyát, azaz nyomást gyakorolhatnának az SZDSZ-re azzal, ha kilátásba helyeznék a fővárosi közgyűlésben meglévő koalíciós együttműködés felrúgását.

Az MTI információi szerint az MSZP tárgyalódelegációja - amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök vezet, és tagja Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke, illetve Szekeres Imre és Juhász Ferenc elnökhelyettes - elsősorban a kormány által szerdán elfogadott középtávú munkatervet viszi magával az egyeztetésre. A távirati iroda úgy tudja, hogy az SZDSZ részéről Fodor Gábor pártelnök mellett várhatóan Kóka János frakcióvezető, Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor ügyvivő vesz részt a tárgyaláson.

Gyurcsány: vége a bújócskának!
Azt kapja az MSZP, amit Gyurcsány
Jó a külső segítség is az SZDSZ helyett
Elkezdtük szeretni politikusainkat
MSZP: még hezitál kongresszus-ügyben
Egyre valószínűbb, hogy Gyurcsány távozik?
Válasszatok! Gyurcsány összehívta a kongresszust
Fodor a szakértői kormányról egyeztetne

 

MTI, Népszava

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG