1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az MSZP szerint Magyarország könnyen az Európai Unió fekete bárányává válhat a kormány eddigi, az "egyeduralom kiépítése felé tett" lépései miatt
Az MSZP szerint Magyarország könnyen az Európai Unió fekete bárányává válhat a kormány eddigi, az "egyeduralom kiépítése felé tett" lépései miatt - mondta Kovács László, a szocialista párt alelnöke csütörtökön, Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Kovács László hangsúlyozta: az Európai Bizottság a budapesti soros EU-elnökség után kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarországgal szemben. Erre a demokratikus normák sorozatos megszegése miatt, például a visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalmának megsértése, illetve a közszférán belüli, indoklás nélküli elbocsátás lehetőségének bevezetése, valamint a jegybank függetlenségének figyelmen kívül hagyása miatt kerülhet sor.

Az MSZP azt javasolja a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását, mivel az a szocialisták szerint még a médiatörvény fogadtatásánál is nagyobb vitákat válthat ki az európai közösségben - emelte ki a volt brüsszeli biztos. A szocialista képviselő szerint az elmúlt hét hónapban kiderült a kormányról, hogy nem készült fel a gazdaság irányítására, "kapkodó, kiszámíthatatlan" intézkedései nem szolgálják a növekedést és a munkahelyteremtést.

Kovács László úgy látja, a nagyarányú adócsökkentésben reménykedők csalódtak az "igazságtalan, gazdagoknak kedvező személyi jövedelemadó átcsoportosításban", és hasonlóan elégedetlenek lehetnek a tényleges szervezeti reformokban reménykedők is.

"Kovács László és az MSZP számára megemészthetetlen újdonságot jelent, hogy egy demokratikus választáson megválasztott kormánynak a népakaratot kell teljesítenie." - reagált az Országos Sajtószolgálatnak küldött közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MSZP vádjaira. "Márpedig a magyar emberek egyértelműen kifejezték akaratukat a parlamenti és az önkormányzati választáson: semmi nem mehet úgy tovább, mint ahogy ment a szocialista kormányzás alatt. Ennek megfelelően tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát, egy európai jogszabállyal működőképessé és átláthatóvá tesszük a médiarendszert, valamint uniós elnökségünk során helyreállítjuk hazánk nemzetközi tekintélyét, melyet az elmúlt nyolc év szocialista kormányai szisztematikusan leromboltak" - írja Szijjártó, aki szerint  "csakis egy erős Magyarország lehet az erős Európa növekedésének egyik motorja".


A kabinettel szembeni elégedetlenséget már a közvélemény-kutatások is mutatják, míg a külföldi bizalomvesztés például a magyar adóskockázati felárak növekedésében, illetve a nagy hitelminősítő intézetek leminősítésében érhető tetten - fűzte hozzá.

Az MSZP alelnöke úgy fogalmazott, hogy a kormány szánalmasan reagált a médiatörvényt ért külföldi bírálatokra, a kabinet ugyanis megpróbálta szőnyeg alá söpörni a konzervatív, liberális és baloldali lapoktól és politikusoktól érkező kritikákat. Az ellenzéki politikus szerint sántít a kabinet azon érvelése is, amely szerint a törvény kritizálásával meg kellene várni annak alkalmazását.

Kovács László kérdésre válaszolva a venezuelai és a fehéroroszországi szabályozáshoz hasonlította a december 21-én elfogadott médiatörvényt.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG