3p
Kedvezőnek értékelték a KSH által közölt tavaly őszi foglalkoztatási adatokat a szakértők, és bár a versenyszférában is látszódnak az élénkülés jelei, az államilag támogatott munkahelyek, a közmunkaprogram jelentősen torzítja a képet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint tavaly szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, a munkanélküliek száma ugyanekkor 411 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött - részletek >>

A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy értékelt: a kormány célkitűzéseinek megfelelően továbbra is folyamatosan nő a foglalkoztatottság, ami a növekedési fordulat egyértelmű bizonyítéka. A foglalkoztatás növekedésében szerepet játszik a közfoglalkoztatás és a migráció mellett a versenyszféra is - írta a tárca.

Jó a szám, de mi van az állami munkásokon túl?

Réczey Zoltán, a Buda-Cash elemzője szerint kedvező képet mutatnak a munkaerő-piaci folyamatokról a frissen közölt adatok, mivel a munkanélküliségi ráta csökkent - utoljára 2008-ban volt ilyen alacsony szinten -, valamint 4 millió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma. Elmondta, hogy ezen fő számok alapján pozitív kép, ugyanakkor a kedvező folyamatokban jelentős szerepe van a téli közfoglalkoztatási programnak, amelybe 200 ezer embert vonnak be a tervek szerint.

Réczey Zoltán

A szakértő hangsúlyozta, hogy a folyamatosan javuló foglalkoztatási számokban az államnak, vagyis a közfoglalkoztatásnak is fontos szerepe van, a versenyszférás foglalkoztatásban csak mérsékelt a javulás.

Rövid távon megoldást jelent a közmunka, így átmenetileg tartható a 4 millió feletti foglalkoztatotti létszám, de hosszabb távon az a kérdés, hogy a közmunkaprogramból mennyire sikerül "átterelni" a résztvevőket az elsődleges munkaerő-piacra - mondta.

A közmunkaprogram torzít

Balatoni András

Balatoni András, az ING vezető elemzője szerint is a téli közmunkaprogrammal állnak összefüggésben a most közölt kedvező adatok; 2001 óta nem volt 4 millió felett a foglalkoztatottak létszáma - hangsúlyozta.

A szakértő kifejtette, hogy van egy pozitív elmozdulás a privát munkaerő-keresletben, vagyis a vállalatoknál is, mivel a konjunkturális helyzet javulásának köszönhetően nő a munkaerőigény az elsődleges munkaerő-piacon. Ez a növekedés ugyanakkor messze elmarad attól, amit a statisztikák mutatnak, vagyis a foglalkoztatás bővülésének csak kis részét adja a versenyszférás foglalkoztatás növekedése.

Balatoni András hangsúlyozta: a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) tavaly novemberről közölt statisztikája szerint a munkáltatók 146 ezer támogatott új álláshelyet - ennek nagy része közmunka - jelentettek be, hatszor annyit mint októberben és több mint 10-szer annyit mint az előző év azonos időszakában. Ez a nagy növekedés a szakértő szerint a téli közfoglalkoztatásnak köszönhető. Ezzel párhuzamosan a nem támogatott új álláshelyek száma 12 600 volt, éves szinten 47 százalékkal nőtt.

A szakértő szerint a gazdasági konjunktúrából fakadó fordulatot, vagyis hogy a versenyszférás álláshelyek száma is nő, a közfoglalkoztatás jelentősen eltorzítja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG