3p

A 4iG Csoport integrációs folyamata új szakaszához érkezett, amely tervezett személyi változásokkal jár a 4iG Nyrt. és tagvállalatainak felsővezetésében – tette közzé a tőkepiaci társaság a Budapesti Értéktőzsde oldalán

A távközlési és informatikai területeken több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Blénessy László operatív vezetői feladatai március 1-től megszűnnek, de továbbra is részt vesz a tőkepiaci társaság igazgatóságának munkájában, amely mellett a vállalatcsoport elnökének felkérésére a technológiai és digitalizációs területeken, illetve a Rheinmetall AG-val tervezett projektek kapcsán stratégiai tanácsadóként továbbra is támogatja a 4iG tevékenységét.

A vállalatcsoport informatikai divíziójának irányítását március 1-től Radó Gábor, korábbi kereskedelmi igazgató veszi át Tápai Tamástól; Friss László a kiemelt projektekért felelős igazgató feladatköre pedig kiegészül az informatikai kereskedelmi terület vezetésével is. A 4iG igazgatósága az informatikai divízió új menedzsmentjétől az IT üzletág és az üzletághoz tartozó vállalatok működésének hatékonyságnövelését, a tagvállalatok közötti szinergiák jobb kihasználását, továbbá a csoport transzformációs folyamatainak felgyorsítását várja. Ez utóbbi folyamat során a cégcsoport teljes transzformációja mellett a 4iG Nyrt.-ben működő informatikai és rendszerintegrációs tevékenységet is önálló informatikai vállalatba szervezik 2024-ben.

Radó Gábor éppen húsz évvel ezelőtt csatlakozott a 4iG Nyrt. informatikai vállalatához, a HumanSoft Kft-hez és közel három évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik az IT vállalatok működésében és IT megoldások értékesítésében. Pályafutását a Bull Magyarország Kft-nél kezdte, majd a SAS Institute-nál és a Microsoft Magyarországnál dolgozott. Kereskedelmi területen fokozatosan haladva érte el a kereskedelmi igazgatói címet, majd 2018-tól a 4iG kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként, a cégcsoport átszervezését követően pedig a cégcsoport kereskedelmi igazgatójaként vezette az értékesítési tevékenységeket.

Tápai Tamás a 4iG Csoport vezérigazgatójának munkáját támogatja a jövőben, a Rheinmetall AG-val közösen létrehozott informatikai vállalat piacra lépésével és a társaság üzleti stratégiájának megvalósításával kapcsolatban. Tápai Tamás korábban sikeresen szervezte át a 4iG informatikai cégeit, és jelentős lépéseket tett a saját fejlesztésű szolgáltatások termékesítése terén, valamint nagy szerepet vállalt a cégcsoport nemzetközi tevékenységeit kibővítő, a Rheinmetall AG-vel közösen alapított informatikai társaság, az Rheinmetall 4iG Digital Services Kft. elindításában is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG