2p
Biztos, hogy kormányfőváltás jön Lengyelországban.

A csere egyik oka az, hogy a kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski szerint Lengyelországot eddig nem elég hatékonyan védték külföldön, és a kijelölt miniszterelnök, Mateusz Morawiecki Orbán Viktorhoz hasonlóan képes lehet a konfliktusok csillapítására - írja a wpolityce.pl konzervatív hírportál.

Örülnek a konzervatívok

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke úgy látja, hogy a volt bankelnök, a gazdasági szakértőként külföldön is elismert Morawiecki az eddigieknél jobban védheti Lengyelországot a nemzetközi színtéren. Úgy, ahogyan ezt Orbán Viktor teszi, aki, bár konfliktusban marad a nyugati elittel, egyúttal képes a konfliktus minimalizálására is - fogalmaz a lap.

Morawiecki kormányfőjelöltsége kapcsán több lengyel kommentátor is párhuzamot vont Orbán Viktor külpolitikájával. Pawel Lisicki, a DoRzeczy című konzervatív hetilap főszerkesztője úgy értékelte, hogy az amúgy sikeres kormánypolitikát folytató Beata Szydlo leváltásának egyik célja éppen a Brüsszel és Varsó közötti konfliktusok csökkentése lehet, ezt a változást pedig a nemzetközi tapasztalattal rendelkező Morawiecki valósíthatja meg. A másik cél Lisicki szerint annak a sikeres politikának tágabb értelemben vett hatékonyabb összehangolása, amelyet Morawiecki eddig a gazdaság területén kormányfőhelyettesként folytatott.

A Gazeta Wyborcza liberális napilap egyik pénteki kommentárja szerint viszont a kormányfőváltás kapcsán felkeltett érdeklődéssel a kormánypárt csupán elfedni akarja az Európai Unió által kifogásolt bírósági törvények megszavazását. A lengyel alsóház ugyanis éppen pénteken szavaz a bírósági reformot előkészítő jogszabályokról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG