2p

2023 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is.

Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 13,2, az egyéb építményekéé 1,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,2 százalékkal kisebb volt a februárinál. Az I. negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 24,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.

2023 márciusában az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent, az épületek építéséé 13,2, az egyéb építményekéé 1,6 százalékkal.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 21,8, az egyéb építmények építésében 0,9, a speciális szaképítésben 4,6 százalékkal kisebb lett a termelés.
  • A megkötött új szerződések volumene 31,8 százalékkal esett vissza a 2022. márciusi bázishoz képest. Az épületek építésére kötött szerződéseké 3,6 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 54,1 százalékkal visszaesett.
  • Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 27,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 9,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 39,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.

Csúnya adatok érkeztek. Fotó:Depositphotos
Csúnya adatok érkeztek. Fotó:Depositphotos

2023 első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

  • Az építőipari termelés 9,2 százalékkal csökkent.

Építőipari termelői árak:

  • Az építőipar ágazatain belül az I. negyedévben az előző év azonos időszakihoz mérten a leginkább, 25,5 százalékkal a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben, az épületek és az egyéb építmények építése vonatkozásában pedig 23,8 és 22,0 százalékkal nőttek az árak. Az áremelkedéseket elsősorban a költségek növekedése, különösen egyes építőanyagok jelentős drágulása okozta.
  • Az építőipar árai 4,8 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG