2p
Óriási területet kell átvizsgálni, ha valóba a tengerbe zuhant az EgyptAir Kairóba tartó járata.
EPA/KHALED ELFIQI

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint óriási területet kell átvizsgálni, így hosszú időbe telhet mire megtalálják az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó, csütörtök hajnalban eltűnt gépét. Az eltűnésről itt írtunk bővebben.

Biztos, hogy lezuhant?

Háy György az M1-en azt mondta: az a környék eléggé le van fedve radarokkal, így ha ott eltűnik egy gép, akkor kicsi az esélye, hogy még valahol a levegőben van. Ráadásul az üzemanyagnak is el kellett fogynia. A szakértő úgy tudja, már körbetelefonálták azokat a repülőtereket, amelyeket a gép elérhetett, de egyik helyen sem szállt le.

Forrás: flightradar24.com

Arra van még - kevés - esély, hogy valahol repülőtéren kívül szállt le a gép, illetve olyan helyen, ahol nem működnek együtt a hatóságokkal - mondta a szakértő.

Kik keresik?

Kifejtette: minden területnek megvannak a felelősei, akiknek a kutatást és a mentést végre kell hajtani. Ilyenkor riasztják az érintett hatóságokat, amelyek repülőkkel és hajókkal megkezdik a vizsgálódást. Mivel most nagy területről van szó, elképzelhető, hogy az egyiptomi hatóságok mellett más országokéi is csatlakoznak.

Háy György azt mondta: ha mentésre már nincs lehetőség, a legfontosabb, hogy az adat- és hangrögzítő feketedobozokat megtalálják, amelyekből sok információt nyerhetnek vissza, hogy kiderítsék az eseményeket. Az egyiptomi fegyveres erők elkezdték a gép felkutatását, de csatlakozott a kereséshez egy görög C-130-as szállítógép és egy felderítő repülőgép is. Egy görög fregatt is a térségbe tart és helikopterek is készenlétben állnak egy görög szigeten.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG