1p
Szeptemberben 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés éves alapon, ha a munkaszüneti napokat is figyelembe vesszük, volt némi emelkedés. Brutális volt a visszaesés a feldolgozóipari megrendelésekben.

Szeptemberben az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjának eredményétől. Az ipar termelésének alakulásában egyebek között szerepet játszott a munkanaphatás: szeptemberben kettővel kevesebb munkanap volt, mint tavaly ilyenkor. A munkanaphatástól megtisztított index 0,6 százalékkal emelkedett. A termelés az év első kilenc hónapjában 0,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index szeptemberben 0,7 százalékkal nőtt.

Az ipari export az első kilenc hónapban 0,2 százalékkal nőtt, míg szeptemberben 3,6 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához viszonyítva. Szeptemberben a feldolgozóipar exportértékesítésének majdnem felét adó két alág közül a több mint egynegyed súlyú járműgyártás kivitele 6,8 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban közel egyötöd súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás exportvolumene igen jelentősen, 24 százalékkal visszaesett.

Az ipar belföldi értékesítése január–szeptemberben 2,5, szeptemberben 6 százalékkal alacsonyabb volt 2011 azonos időszakánál. A feldolgozóipar belföldi eladásai szeptemberben 5,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2012 szeptemberében a feldolgozóipar termelése 4,3 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 0,6 százalékkal emelkedett.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül kilencben figyelhető meg termeléscsökkenés. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés több mint egyötödét képviselő járműgyártás az augusztusival közel azonos növekedési ütemet mutatott: a termelés volumene 2,7 százalékkal emelkedett a tavaly szeptemberi magas bázishoz képest. Idei eddigi legnagyobb visszaesését regisztrálta a KSH a második legnagyobb súlyú alágban: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben –, 23,4 százalékkal csökkent, elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet apadása miatt.

A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelésből közel egy nyolcaddal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal mérséklődött. A közel egytized súlyt képviselő kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása – főként az értékesítés egyharmadát adó kivitel élénkülésének köszönhetően –8,1 százalékkal bővült, míg a hazai eladások csökkentek. A közepes súlyú gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék és a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásában, illetve a kisebb súlyú gyógyszergyártásban és a villamos berendezés gyártásában 3,8 és 6,7 százalék közötti volumencsökkenést mértek.

A feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 17,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2011 azonos hónapjában. Az új exportrendelések 17,7 százalékkal, az új belföldi rendelések 17,1 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány 2,1 százalékkal nőtt tavaly szeptemberhez képest. 2012 első kilenc hónapjában az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,3 százalékos növekedése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,1 százalékos létszámcsökkenés mellett következett be. Az első kilenc hónapban Magyarország területi egységei közül az ipari termelés három régióban – Dél-Alföldön (10,6%), Nyugat-Dunántúlon (1,4%), valamint Észak-Alföldön (1,4 %) – nőtt az előző év azonos időszakához képest. A többi régióban 1,5 és 4,0% közötti volumencsökkenést regisztráltunk

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG