2p
Bár nem pihenni mennek az adóellenőrök. Itt van, miket fognak ellenőrizni a következő napokban, hetekben.
Egy korábbi razzia

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adótraffipax listája szerint az adóhatóság munkatársai a fokozottan ellenőrzik a következő egységeket:

Június 11-től országos akció keretében megerősített kapacitással, több száz revizor és pénzügyőr részvételével összehangoltan ellenőrzi a fővárosban működő kereskedőket.

Július 16-tól fokozott jelenléttel, több száz revizor részvételével összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit. (Ennek eddigi eredményeiről itt már írtunk.)

Az augusztus 8-án kezdődő Sziget Fesztiválon, az azt követő hetekben pedig az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvényeken és azok vonzáskörzetében kiemelten ellenőrzik a vendéglátó-ipari, kereskedelmi, illetve szolgáltató szektorban tevékenykedő, valamint a személyszállítást végző vállalkozásokat.

Augusztusban kiemelten ellenőrzik a fővárosi strandokon tevékenységet végző kereskedőket és vendéglátóhelyeket, ahol főként a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

A NAV Baranya megyei revizorai augusztus 6. és 8. között Mágocson, Szigetváron, Villányban valamint Pécsett és környékén végeznek ellenőrzéseket.

Augusztus 6. és 10. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban a piacokon, közterületeken és a közutak mellett szezonális gyümölcsárusítást végzőket ellenőrzik a megye egész területén.

Csongrádban augusztus 6. és 10. között fokozottan ellenőrzik a távol-keletről származó ruházati termékeket értékesítő kereskedőket a megyében.

Fejér megyében augusztus 6. és 10. között a Velencei-tónál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Heves megyében a fesztiválokon, rendezvényeken, strandok, fürdők területén működő vállalkozásokat ellenőrzik.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsősorban a szezonális termékeket értékesítők, fagylaltárusok, zöldség- és gyümölcskereskedők, a strandok területén működő vállalkozások számíthatnak helyszíni ellenőrzésekre.

Tolna megyében augusztus 6. és 10. között kiemelten ellenőrzik az online pénztárgép használatával kapcsolatos kötelezettségek betartását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG