2p
Még mindig nem adta fel a hatalomért való küzdelmet Zimbabwe rettegett ura, a 93 éve Robert Mugabe, sőt király módjára 40 évvel ifjabb feleségét tenné meg örökösének. Most már pártja is ellene van, a hadsereg házi őrizetben tartja, de még mindig eltávozhat békésen, ha nem, elfogy a tábornokok türelme.

Az országát gazdaságilag teljesen elpusztító Mugabe még mindig reménykedik, miközben már pártja is szeretne tőle megszabadulni. Ma demonstrációt szerveznek az ország fővárosában, Hararében, hogy ennek hangot adjanak, bár az ilyen hatalommániás vezetőket nem nagyon szokta meghatni egy ilyen esemény.

A Reuters szerint pártja, a ZANU-PF pénteken határozottan felszólított az idő vezetőt, hogy mondjon le, miután szerdán a hadsereg átvette a hatalmat, az elnököt és feleségét pedig háziőrizetben tartja. A párt egyúttal Mugabe feleségét, Grace-t is felszólította, hogy távozzon a pártból, miután nyilvánvalóvá váltak az asszony politikai ambíciói, miszerint 37 éve regnáló férjét követné a diktátori poszton.

A párt szóvivője elmondta, hogy ha az elnök ma nem mond le, vasárnap megfosztják hatalmától, és kedden már eljárás indul ellene. Eddig a hadsereget is beleértve mindenki azt szerette volna, ha békésen, erőszakmentesen következik be a hatalomváltás, de azt mondják, mindenképpen eltávolítják az elnököt és nejét a hatalomból.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG