2p
Ritka büszke választ adott a lengyel miniszterelnök.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (Kép forrása: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Lengyelország nem esedezik könyöradományért Európában, nem kéri Brüsszeltől, hogy ne indítsa el ellene az uniós alapszerződés hetes cikkének alkalmazását, és hagyja jóvá az igazságügyi reformot - szögezte le Mateusz Morawiecki.

Morawiecki a múlt heti EU-csúcstalálkozó kapcsán nyilatkozott a lengyel közszolgálati rádió egyik regionális csatornájának. Mint mondta,  a csúcs idején megtartott kétoldalú találkozói során nem kérte senkitől, hogy ne indítsák el a hetes cikk szerinti eljárást.

A Varsóval szemben 2016 eleje óta folytatott jogállamisági eljárás harmadik szakaszát egyes bejelentések szerint az Európai Bizottság szerdán indíthatja meg. Erről itt írtunk részletesebben a Privátbankár.hu-n. >>>

Nem vagyunk semmiféle esdeklők Európában, és senkinél sem kérelmezzük, hogy hagyja jóvá az általunk folytatott igazságügyi reformot - fűzte hozzá az új lengyel kormányfő, utalva ezzel arra, hogy Brüsszel éppen a folyamatban lévő lengyel bírósági reform kapcsán indítaná el a hetes cikk szerinti eljárást.

A hetes cikk kapcsán Krzysztof Szczerski, a lengyel elnök kabinetfőnöke és külügyi államtitkára - akit a jövő év elejére kilátásba helyezett kormányátalakítás utáni új külügyminiszterként is emlegetnek - azt mondta, hogy valaki olyan forgatókönyvet sugall, miszerint jobb lenne az Európai Unió megreformálásáról folytatott vitából nemcsak az éppen kilépő Egyesült Királyságot, hanem az euróövezetbe szintén nem tartozó Lengyelországot is kihagyni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG