2p
Az amerikai elnök június elején Londonba látogat.

Az amerikai elnök állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként érkezik június 3-án háromnapos látogatásra a brit fővárosba.

A Buckingham-palota bejelentette, hogy Trump látogatásának időzítése a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának 75. évfordulójához kötődik.

A meghívást Theresa May brit miniszterelnök adta át az uralkodó nevében 2017. januári washingtoni látogatásán, alig hét nappal Trump beiktatása után.

A nagy-britanniai állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan az uralkodó vendégei, és a királynő valamelyik rezidenciáján, a Buckingham-palotában vagy a windsori kastélyban szállásolják el őket. Az udvar évente csak egy-két alkalommal hív meg külföldi államfőket, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen meghívás.

Sokan ellenzik a látogatást

Trump látogatása ellen tavaly januárban egy petíciót is indítottak. A felhívás kezdeményezői azzal érveltek, hogy kínos lenne II. Erzsébet királynőnek, ha Donald Trumpot állami látogatáson kellene fogadnia, mivel az amerikai elnököt "a nőkkel szemben tanúsított, alaposan dokumentált megvető magatartása és közönségessége alkalmatlanná teszi arra, hogy Őfelsége fogadhassa". A számláló még mindig működik, most már 1,8 millió ellenzője van a látogatásnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG