1p
A közmunkásokkal fizettetik meg a tanfolyam árát, ha nem mennek el az iskolába vagy nem vizsgáznak le.

Visszafizettethetik a tanfolyam árát azokkal a közfoglalkoztatottakkal, akik képzésre jelentkeztek, ám nem járnak iskolába vagy nem vizsgáznak le – tudta meg a Magyar Nemzet. A képzéseket nagyjából ötezer pedagógus tartja, közülük ötszázan álláskeresőként kaptak munkát. Jelenleg több mint százezer közmunkás tanul.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint a képzésre mindenki önként jelentkezett, és kérelmet nyújtott be a területileg illetékes munkaügyi kirendeltségre. Aki azonban ezt megtette, az írásban kötelezettséget vállalt a tanfolyamon való részvételre és a végbizonyítvány megszerzéséhez szükséges feltételek teljesítésére.

Ha az álláskereső megszegi a kötelezettségét, és önhibájából nem jár be a tanfolyamra, esetleg nem vizsgázik le, akár a tanfolyam árának megtérítését is elrendelheti vele szemben a hatóság. Kivétel ez alól, ha a közfoglalkoztatott a képzés idején munkaviszonyt létesít a nyílt munkaerőpiacon. Ilyen esetben a képzés elhagyása nem jár szankcióval, hiszen a tanfolyam is a későbbi elhelyezkedés elősegítésére irányul.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG