Magyarország új konzulátust nyitott Liechtensteinben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vaduzban.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik, minthogy a 19. század második felében még közös monetáris és vámunióhoz tartoztak az Osztrák-Magyar Monarchia részeként, ami máig pozitív hatással van a gazdasági együttműködésre. Hozzátette, tavaly megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, és úgy tűnik, hogy idén is új csúcsot sikerül majd elérni.
Liechtensteinben hatvan olyan cég van bejegyezve, amely Magyarországon is befektet, ezek közül a legnagyobb és legismertebb a Hilti. Hozzátette, a szintén liechtensteini Neutrik úgy döntött, hogy tízmillió eurós beruházással gyárat nyit Ózdon, amihez a kormány is pénzügyi támogatást nyújtott.