3p

Negatív előjelű volt a GDP a harmadik negyedévben a kormány előzetes információi alapján.

Több kérdést tettünk fel a mai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszternek, alább összefoglaljuk az elhangzottakat.

Marad minden a régiben a kata új szabályozásában. Fotó: depositphotos
Marad minden a régiben a kata új szabályozásában. Fotó: depositphotos

  • A miniszter nem tudta megmondani érdeklődésünkre, hogy összegében mennyit jelent átlagosan a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent rendelet az 1,2 százalékos pótlólagos nyugdíjemelésről. (Lapunk számításai szerint egyébként éves szinten 20 ezer forintot jelent az átlagnyugdíj mellett a kompenzáció.) Arra sem tudott válaszolni, hogy ez az intézkedés mekkora kiadást jelent a költségvetésben. Azt viszont megerősítette, hogy csak azok jogosultak az emelésre, akik már tavaly is kaptak nyugdíjat (vagyis nem az idei évtől állapították meg a járandóságukat).

 

  • Továbbra sincs időpontja az idén esedékes Putyin-Orbán csúcstalálkozónak, de folyik az előkészítése. Azonban a járványhelyzet miatt nem kizárt, hogy a moszkvai találkozóra csak jövőre kerül sor.
     
  • A kormány véglegesnek tekinti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) 2021. január elsején hatályba lépő szabályozását. A parlament előtt lévő adócsomaghoz ennek értelmében nem terveznek módosító indítványt benyújtani. Pedig vállalkozási szövetségek, kamarák (mint a VOSZ vagy a BKIK) szerint jelen gazdasági helyzetben nem időszerű a kata szabályainak szigorítása (így a 40 százalékos büntetőadó beléptetése az egy kifizetőtől származó, 3 millió forint bevételt meghaladó összegnél). Jelenleg egyébként mintegy 450 ezer vállalkozás katázik.

  • Nem készül a kormány újabb bértámogatási programra a gazdaságmentő intézkedések részeként. Gulyás Gergely szerint a kormányban úgy látják, most a beruházások támogatása a legfontosabb, ez biztosíthatja, hogy jövőre növekedjen a gazdaság, és legyenek munkahelyek. Ettöl függetlenül sokféle javaslat van a kormány asztalán, és egyedi döntések születhetnek a munkahelyek megtartása érdekében - tette hozzá. Mi ezt úgy foglaltuk össze, hogy a kormány gazdaságmentő intézkedéseinek fókuszába a munkahelymegőrzés helyett a beruházások felpörgetése került.
     
  • Az előzőekhez kapcsolódóan kérdésünkre kiderült, hogy a gazdasági növekedést támogató beavatkozásra mindenképpen szükség van, mert az idei harmadik negyedévben - a kormány előzetes információi alapján - negatív előjelű volt a GDP az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A második negyedévhez képest azonban pozitív adatot vár a miniszter. Aki szerint a járvány elhúzódása (Orbán Viktor miniszterelnök korábban ősz végére, tél elejére várta a járványcsúcsot, de most már inkább a téli hónapokra teszik ezt) csökkentheti a 2021-re tervezett 4,8 százalékos növekedést.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG