2p
A Liga Szakszervezetek olyanról se tud, hogy munkaadói nyomásra írta volna alá alkalmazott a túlórakeret megemelésére kötött egyéni, írásbeli megállapodást.
Illusztráció

Elvétve akad olyan cég, amely az év vége felé közeledve annyira kimerítette túlórakeretét, hogy a törvény által január óta lehetővé váló magasabb óraszámról egyezkedjen a munkavállalókkal - írja a Magyar Nemzet hétfői számában érdekképviseleti beszámolókra hivatkozva.

A lap úgy tudja, a szakszervezetekhez nem érkeztek tömegesen jelzések arról, hogy a vállalkozások a januártól megengedett, nagyobb túlóraszám bevezetésére készülnek.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke emlékeztetett arra, hogy szakszervezeti jelenlét esetén kollektív szerződésben rögzíthetik a felek az éves túlóra mértékét. Ugyanakkor a dolgozó és a foglalkoztató egyéni megállapodás alapján is növelheti a rendkívüli munkavégzés éves óraszámát.

A konföderáció nem tud olyan esetről, hogy munkaadói nyomásra írta volna alá alkalmazott a túlórakeret megemelésére kötött egyéni, írásbeli megállapodást.

Mészáros Melinda rámutatott: a Munka törvénykönyvében foglaltakat helyi rendeletekkel nem lehet felülírni. Ugyanakkor például a fővárosi cégeknél a tulajdonos, tehát a főváros úgy döntött, nem alkalmazza a törvényi lehetőséget, így a menedzsment nem rendelhet be túlórázni senkit.

A szakszervezetek kiemelik, hogy a túlórakeret megemelését nem ingyen várja el a munkáltató, sok vállalat a törvényben meghatározott pótlékokon felül akár három-négyszeres órabért is kínál az alkalmazottaknak. Álláspontjuk szerint azokon a településeken, ahol a túlóratörvény alkalmazásának tilalmáról döntött a testület, több helyen anélkül tette ezt, hogy felmérte volna a valós munkavállalói igényeket és a közszolgáltatások fenntartásának lehetőségét. Ez kiemelten érintheti a budapesti tömegközlekedést, amelyet szintén munkaerőhiány jellemez - jegyezték meg.

A túlóra szabályozása szerint évente 250 óra rendkívüli munkavégzést rendelhet el a munkáltató, amihez nem kell dolgozói beleegyezés. 2019-től a munkaadó és a munkavállaló egyéni megállapodása alapján további túlórát rendelhet el a foglalkoztató összesen 400 óráig.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG