2p
A Spiegel kielemezte Orbán brüsszeli megnyilvánulását.

A Spiegel Online német hírportál Orbán Viktor kormányfőnek az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány csütörtöki brüsszeli rendezvényén mondott beszédével kapcsolatban közölt írást. Az Orbán hőzöng Martin Schulz ellen című írásban a szerző, Peter Müller kiemelte, hogy a kormányfő beszédében Európára veszélyes politikusnak nevezte Martin Schulzot, a német szociáldemokraták kancellárjelöltjét, akiről elmondta, hogy tiszteli, mert nagy harcos, de úgy véli, nem értette meg az európai politika három fontos elemét, a vallást, a nemzetet és a piacot, és súlyos helyzetet jelez, hogy egy ilyen ember német kancellár lehet.

Nem mai történet

A Spiegel Online szerzője a többi között hozzátette, hogy Orbán és Schulz viszonya már régóta feszült. A miniszterelnök beszédével kapcsolatban kiemelte: Orbán Viktor nem mondta meg, miként fér össze "Európa ostorozása" azzal a ténnyel, hogy Magyarország az EU-s támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az pedig teljesen nyitott kérdés, hogy mennyi szövetségest találhat az EU-ról alkotott nézetei érvényesítéséhez, mert számos tagállam készen áll arra, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump jelentette kihívásra szorosabb együttműködéssel válaszoljon.

Azonban "az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Orbánnak az EU jelenlegi helyzetéről adott elemzésében vannak nagyon is megfontolásra méltó részek", mindenekelőtt a gazdasági dinamizmus hiányával kapcsolatban. Viszont furcsának tűnt, és a hallgatóságban kételkedést váltott ki az a kijelentése, miszerint egy olyan nemzet, amely nem tudja újratermeli magát, nem érdemli meg, hogy létezzék.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG