3p
Káosz és pánik lett úrrá München utcáin, amikor péntek este lövöldözés kezdődött egy forgalmas bevásárlóközpontban. A támadó 9 emberrel végzett, közel húszat pedig megsebesített, mielőtt magával is végzett volna. A rendőrség hangsúlyozta, hogy az elkövető nem volt menekült.

Péntek este gyászba borult Németország: 9 halálos áldozata volt annak a vérengzésnek, amely egy müncheni Olimpia plázában hajtott végre egy férfi. Az elkövető magával is végzett, amikor a rendőrök megpróbálták elkapni.

A német rendőrség azonosítása szerint egy 18 éves német-iráni férfi gyilkolt, akinek a motivációiról még semmit sem tudni. A rendőrség kiemelte, hogy a férfi nem volt menekült, Münchenbe pedig két évvel ezelőtt költözött. A hatóságok szerint elhamarkodott azt mondani, hogy terrortámadás törtnét, egyelőre bizonyíték sincs arra, hogy az elkövető iszlamista csoporthoz tartozott volna.

A plázában több szemtanú is elmondta, hogy elsőre úgy hitték, három elkövető van. Később a rendőrség megerősítette, hogy a kettős állampolgárságú férfi egyedül végzett az ott vásárlókkal. A közösségi médiában szereplő felvételek szerint a férfi még a környéken lévőkkel is szóváltásba keveredett, ahol elmondja, hogy az országban született, orvosi kezelésekre kellett járnia.

Leállt az élet

A közlekedést este teljesen leállították a városban, a központi vasútállomást kiürítették és SMS-t küldtek a müncheni lakosoknak, hogy ne hagyják el otthonaikat, vagy keressenek biztonságos helyet. Az éjszaka folyamán még több támadásról szóló bejelentés is érkezett, de mindegyik hamisnak bizonyult.

EPA/LUKAS SCHULZE

A lövöldözés miatt 2300 rendőrt mozgósítottak. Érkezett erősítés a szövetségi rendőrségtől, a Baden-Württemberg és a Hessen tartományi rendőrségtől, és az osztrák rendőrség Cobra nevű terrorelhárító alakulatától is.

EPA/LUKAS SCHULZE

Szombatra a nyugalom helyreállt a bajor fővárosban. A tömegközlekedést hajnalban újraindították, és nem kell elhalasztani rendezvényeket biztonsági okokból - mondta Hubertus Andrä. A nyomozás újabb eredményeiről szombaton nap közben számol be a müncheni rendőrség.

Merkelék tanácskoznak

Angela Merkel német kancellár összehívta a biztonsági tanácsot szombatra, így onnan és a rendőrségtől is várhatunk ma sajtótájékoztatót, amelyből kiderülhet az indíték. Több nemzetközi vezető, köztük Áder János is részvétét fejezte ki a történtek miatt. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG