3p

Az előzetes adatok szerint májusban 6284 gyermek született, és 9501 fő halt meg.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 1,2 százalékkal nőtt.

2024 májusában:

  • 6284 gyermek született, 11 százalékkal, 760 újszülöttel kevesebb, mint 2023 májusában.
  • 9501 fő vesztette életét, 6,2 százalékkal, 628 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
  • A természetes fogyás a 2023. májusi 3085-tel szemben 3217 fő volt.
  • 5510 pár kötött házasságot, ez 1,2 százalékkal, 66-tal több a 2023. májusinál.

2024. január–májusban:

  • 31 788 gyermek jött világra, 8,4 százalékkal, 2912-vel kevesebb a 2023. január–májusinál. Ezen belül január–márciusban 9,1, áprilisban 3,4, míg májusban 11 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,48 volt.
  • 52 983-an haltak meg, 4,5 százalékkal, 2508-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban 1,8, februárban 0,2 százalékkal többen, míg március–májusban 8,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
  • A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 21 195 fő volt, ami 1,9 százalékkal több a 2023. január–májusi 20 791 fős értéknél.
  • 16 266 pár kötött házasságot, 7,3 százalékkal, 1101-gyel több az egy évvel korábbinál. Január–februárban 27, április–májusban 3,2 százalékkal több, míg márciusban 1,9 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.
  • Ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január–májusában. A természetes fogyás 5,3 ezrelékes értéke közel megegyezett az előző év azonos időszakival. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A házasságkötési arányszám 4,1 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.

2023. június és 2024. május között:

  • 82 313 gyermek született, 7004-gyel, vagyis 7,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
  • 125 668-an haltak meg, 6627-tel, azaz 5,0 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.
  • 51 240 pár kötött házasságot, 5371-gyel, 9,5 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG