3p

Az utazási kedv fokozódásával kezd magára találni az utasbiztosítási piac a Netrisk.hu összesítése szerint.

Az idei év első öt hónapjában eddig közel 100 ezer utasbiztosítást kötöttek, a 2022 májusa és 2023 májusa között kötött biztosítások száma pedig az előző két pandémiás évhez képest lényeges növekedést jelent. Kedvező, hogy az utasbiztosítások átlagdíja lényegében stagnál, az idén alig több mint 10 ezer forintot tett ki. A Netrisken megkötött utasbiztosítások alapján 2022 májusa és 2023 májusa között a top desztinációk között az első helyen Ausztria végzett, a legtöbben pedig városlátogatásra kötöttek biztosítást.

Beérte a járvány előtti szintet az utasbiztosítási piac, legalábbis a díjbevételek alapján - derül ki a Netrisk.hu nyári szezon közeledte apropóján készült összeállításából.

Fokozódó utazási kedv, növekvő megélhetési kiadások

A hivatalos adatok szerint az utasbiztosításokból származó díjbevétel a múlt év során 15,2 milliárd forint volt, ez majdnem megegyezik a pandémia előtti 15,4 milliárd forintos összeggel. Az még kérdés, hogy az idén hogyan alakul a piac, bár az utazási kedvet fokozza a járványhatás eltűnése, ugyanakkor a megélhetési kiadások emelkedése visszafogja azt. „A hosszú távú, teljes piacra vonatkozó jegybanki díjbevételi adatok arra utalnak, hogy egyre tudatosabbak a külföldre utazó magyar turisták. 2017-ben ugyanis az utasbiztosítási bevétel 10,8 milliárd forint volt, egy évvel később 13,6 milliárd forintot tett ki, majd jött a 2019-es 15,4 milliárd forint. Ugyanakkor az utazások járványhoz köthető visszaesése miatt 2020-ban és 2021-ben 6,3 és közel 8 milliárd forintos piacról volt szó” - ismertette a piaci trendeket mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

Biztosítás, biztonság. Kockázati közösség. Fotó: Pixabay
Biztosítás, biztonság. Kockázati közösség. Fotó: Pixabay

Stagnálnak a díjak

A szakember azt is elmondta, hogy bár az utazási főszezon még nem indult el, 2022 és 2023 első öt hónapja között közel 236 ezer utasbiztosítást kötöttek. Ez a 2021 májusa és 2020 májusa között mért értékhez képest 50 százalékos növekedésnek felel meg, valamint közel 3 százalékkal meghaladja a 2019-es szintet, azaz a 2019 májusa és 2020 májusa között kötött utasbiztosítások számát. Tehát a piac elérte a járvány előtti szintet.

Az utasbiztosítások esetében minimális az árváltozás rövid és hosszú távon. Az idén eddig az átlagdíj alig több mint 10 ezer forint volt, míg 2019-ben meghaladta a 9 ezer forintot, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben pedig 10 ezer forint felett alakult.  

Ausztria és a városlátogatás az élen

A Netrisken megkötött utasbiztosítások alapján 2022 májusa és 2023 májusa között a top desztinációk között az első helyen Ausztria végzett, utána horvátországi utazásra kötötték a legtöbb utasbiztosítást, majd Olaszország, Spanyolország és Görögország következett a sorban. Ebben az időszakban egyébként a legtöbben, az ügyfelek 31 százaléka városlátogatásra kötött biztosítást, míg a tengerparti nyaralást keresők aránya 17 százalék volt. A Netrisk adataiból kiderül továbbá az is, hogy az elmúlt években, így az idén is 6-7 napos utazásokra kötnek biztosítást a turisták és átlagosan ketten utaznak együtt külföldre.

Besnyő Márton azt is elmondta, hogy ahogy a legtöbb biztosításnál, az utasbiztosításnál is érdemes megnézni a kínálatot. Nemcsak az díjak miatt, hanem azért is, mert a különböző biztosításokhoz más-más szolgáltatások kapcsolódnak. Emellett fontos, hogy milyen utazásról van szó, más utasbiztosítás kell egy hétvégi városlátogatáshoz, mint egy 5-10 napos tengerparti nyaraláshoz vagy akár egy rafting hétvégéhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG