1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben.
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben - ez derült ki a The Washington Post és az ABC News hírcsatorna elméréséből.

A múlt keddi televíziós vita után készült közvélemény-kutatás szerint Obama 53-43 arányban vezet a valószínű szavazók körében. A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 64 százaléka vélekedik kedvezően a demokrata párti elnökjelöltről, 6 százalékkal többen, mint szeptember elején. A televíziós vita után a szavazók harmadának jobb lett a véleménye az illinoisi szenátorról, nyolc százalékuk fest róla kedvezőtlenebb képet a korábbiakhoz képest. Az arizonai szenátor esetében ez az arány 12/26 százalék.

A Reuters/C és a SPAN/Zogby intézetek közös közvélemény-kutatása csekélyebb előnyt mért Barack Obamánál. A felmérés szerint a demokrata párti jelölt négy ponttal, 48-44 arányban vezet a republikánus ellenféllel szemben.

A november 4-i elnökválasztások előtti utolsó tévévitát a New York állambeli Hempsteadben lévő Hofstra egyetemen tartják meg szerdán. McCain vasárnapra virradóra rögtönzött beszédében azt mondta néhány tucat híve előtt, hogy ő néhány ponttal lemarad ugyan ellenfele mögött, de "neki van igaza ebben a játszmában".

"A gazdaság kissé megtépázott minket az elmúlt egy-két hétben, de néhány napja azt látjuk, hogy visszatér a rokonszenv, mert a választók tapasztalatot, tudást és jövőképet akarnak látni. Mi megadjuk ezt Amerikának" - hangoztatta John McCain.

Palin visszaélt hivatali hatalmával
Obama Bush rokona, Palin Roosevelté
Obama legjobb barátja most a krízis  

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG