1p
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint visszaszerezte a vezetést Barack Obama, a demokrata párt elnökjelöltje republikánus riválisától, John McCaintől.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint visszaszerezte a vezetést Barack Obama, a demokrata párt elnökjelöltje republikánus riválisától, John McCaintől.

A The New York Times (NYT) című újság és a CBS News hírtelevízió felmérésének csütörtökön közölt eredménye szerint Obama 48-43 százalékos arányban vezet republikánus ellenfelével szemben. A Quinnipiac egyetem felmérésében az illinois-i szenátor 4 százalékponttal (49 százalék 45 százalék ellenében) vezeti a versenyt. A Gallupnál is Obama előnyét mutatták ki, a választók 48 százaléka támogatja, míg McCaint 44 százalék. Az egyik kulcsfontosságú államban, Indianában is vezet Obama: az Indianapolis Star című újságban ismertetett közvélemény-kutatási adatok szerint 47 százalékos támogatottságot élvez, míg McCain 44 százalékosat.

Obama hívei széleskörű kampányt indítottak, hogy rábírjanak embereket a választási listákra való feliratkozásra a választás szempontjából kulcstényezőnek tekintett államokban. Például Indiana államban az év eleje óta már több félmillió új választó regisztráltatta magát, míg Nevadában 400 ezerrel gyarapodott a szavazni szándékozók száma 2004-hez képest.

A NYT/CBS News felmérése azt is kimutatta, hogy Sarah Palin alelnökjelöltsége csak a republikánus párt szavazóbázisát lelkesítette fel. A megkérdezetteknek mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy felkészültsége alapján Palin alkalmas alelnöknek. Ugyanakkor 75 százalék szerint McCain pusztán választási megfontolásokból döntött Palin mellett, azt reméli, hogy segíthet neki megnyerni a novemberi elnökválasztást.

McCain ráadásul teret vesztett a fehér nők körében.
A pártok elnökjelölő konvenciói előtt a fehér nők 44 százaléka támogatta McCaint, míg ellenfelét 37 százalék. Mostanra viszont Obama már 2 százalékponttal (47 százalék 45 százalék ellenében) előzi meg republikánus vetélytársát a fehér nők körében is. A teljes női szavazóbázisban kényelmes, 54 százalékos többséget élvez Obama McCain 38 százalékával szemben.

Egymás szennyesét teregetik az amerikai kampányban
Sarah lemossa Obamát?
Sarah Palin háborúzna Oroszországgal  

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG