1p
Barack Obamát jelölte az Egyesült Államok 44. elnökének az amerikai Demokrata Párt szerda este denveri konvencióján. Hivatalosan is elkezdődött a show - közfelkiáltásra.
Barack Obamát jelölte az Egyesült Államok 44. elnökének az amerikai Demokrata Párt szerda este denveri konvencióján. Hivatalosan is elkezdődött a show.

Az illinois-i szenátor ezzel hivatalosan a Demokrata Párt elnökjelöltjévé vált. Az amerikai történelemben ő az első afrikai amerikai politikus, aki elnyerte valamelyik nagy párt jelöltségét. Barack Obama a jelöltállító pártkongresszus záró napján, csütörtökön fogadja el a jelölést és mond beszédet az Invesco Field stadionban.

A Demokrata Nemzeti Konvenció közfelkiáltással jelölte elnöknek Obamát. A jelölési folyamat kezdetén Barack Obama és Hillary Clinton New York-i szenátor személyére is leadhatták voksaikat a sorban egymás után, betűrendben szólított szövetségi államok. A jelöltséghez 2210 küldött támogatására volt szükség; minden állam nevében egy-egy képviselő közölte, hogy az előválasztások szavazati aránya alapján hány voksot kap Obama, illetve Clinton.

Hillary Clinton New York-i szenátor, amikor állama került sorra, az egység és a győzelem, a párt és az ország sorsa érdekében azt kezdeményezte, hogy szakítsák meg a voksolási procedúrát, és egyhangúlag kiáltsák ki Barack Obamát jelöltnek. A konvenció Nancy Pelosi elnöklete alatt elfogadta az indítványt és a szavazást - amikor Obama személyére még csak valamivel több mint 1500 küldött voksa gyűlt össze - leállították. A pártkongresszus ezek után közfelkiáltással Obamát jelöltje a következő amerikai elnöknek.

Az Omaba mögötti egységes kiállás érdekében az utóbbi napokban kulisszák mögötti egyeztetések folytak a két szenátor stábja között a hivatalos jelölési folyamat ilyen befejezéséről, a voksolás megszakításáról. Hillary Clinton a pártegység és a demokraták novemberi győzelme érdekében hétfőn és kedden is Barack Obama támogatására szólította fel a küldötteket, úgymond elengedte híveit.


Joe Bident is közfelkiáltották


Joe Biden szenátort választották hivatalosan az amerikai Demokrata Párt alelnökjelöltjévé szerda este: beszédében bölcs vezetőnek nevezte Barack Obamát, aki új irányba vezeti majd az Egyesült Államokat.

Obama képviseli azt a lelkesítő erőt, amelyre a változáshoz szüksége van az országnak - mondta a veterán szenátor, aki néhány órával azután fogadta el az alelnökjelölést, hogy a konvención közfelkiáltással Barack Obamát elnökjelöltté választották. A delaware-i szenátor - akit szintén közfelkiáltással jelölt a pártkongresszus alelnöknek - arról beszélt: Obama megmutatta, hogy "nem kell elfogadnunk azt a helyzetet, amelyet nem tudunk elviselni, van erőnk megváltoztatni".
   

Clinton teljes mellszélességgel Obama mellett 
Indul a show: Obama for president!
Obama felkötheti: most jönnek a durva hónapok
Alelnöke javítja Obama esélyeit
Amerika fele Obamát várja

 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG