1p
Orbán Viktor jelenlétében átadták a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzemét csütörtökön Debrecenben. Bár az üzemet az "elmúlt 8 évben" kezdték építeni, a miniszterelnök szerint a beruházás azt üzeni, Magyarország halad előre. 25 milliárdos beruházás, 110 új munkahely - "ezek vagyunk mi, amikor magunkra hallgatunk, és nem másokra".

Bogsch Erik vezérigazgató az avatáson elmondta, hogy a 2008-ben kezdődött zöldmezős beruházás összességében mintegy 25 milliárd forintba került és 120 új munkahelyet teremt. A magyar tulajdonban lévő, ötezer dolgozót foglalkoztató gyógyszeripari cég árbevétele tavaly először haladta meg az egymilliárd eurót - ismertette a vezérigazgató.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta: a város 1998-ben célul tűzte ki, hogy "Debrecen legyen a magyar magas hozzáadott értékű ipar és szolgáltatás fellegvára". A Richter beruházása ilyen - tette hozzá a polgármester.

A Richter árfolyama az elmúlt 1 évben. Forrás: BÉT

 

Orbán: a Richter története olyan, mint a magyarságé

A debreceni Határ úti ipari parkban zöldmezős beruházással elkészült üzemet 2008-ban (a kormány által előszeretettel "elmúlt nyolc évként" emlegetett időszakban) kezdték el építeni. A több mint 25 milliárd forintos beruházáshoz a Richter Gedeon Nyrt. - egyedi kormánydöntés alapján - 1,384 milliárd forint állami támogatást kapott. A beruházás 110 új munkahelyet hoz létre.

 

A debreceni biotechnológiai üzemben először emlőssejtek felhasználásával klinikai vizsgálathoz szükséges mintákat gyártanak majd.

Magyar sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök a Richter Gedeon vállalat történetét. Orbán Viktor azt mondta, a Richter történetében megmutatkozik a magyarság története, annak a tehetséges, kitartó embernek a története, aki eléri célját, bebizonyítja igazát és maradandót alkot. "Ebben a történetben rejlik Magyarország megújulásának és eljövendő gazdasági sikereinek a titka. Ezek vagyunk mi, amikor magunkra hallgatunk, és nem másokra, amikor nem adjuk fel, amikor mindig újra kezdjük" - fogalmazott a kormányfő.

Az országban zajló fejlesztések annak a jelei, hogy működik a magyarok életösztöne, és ha lassan, nehezen is, de "kezdünk kilábalni a múlt kudarcaiból, kezdünk magunkra találni" - hangsúlyozta.

Irány a győztesek tábora!

Ennek ellenére - folytatta - nincs kétsége afelől, hogy "sokan próbálnak majd még visszarántani, sokan fogják leszólni a megszülető eredményeket, (...) lesznek fanyalgók is, akiknek sosincs eléggé teli a pohár, de ők is látni fogják - sőt talán a szívük mélyén már most is tudják -, hogy Magyarország fokozatosan a jó kerékvágásba kerül, és visszatér oda, ahová természete szerint is tartozik, vagyis a győztesek táborába".

Szerinte minden beruházás azt üzeni: Magyarország halad előre, a magyar vállalkozók pedig megértették, hogy új időszámítás kezdődött a világban, ugyanis "a spekulációk világának leáldozott".

Beszédében a Richtert egy olyan nagyvállalatnak nevezte, amely a saját tengelye körül forog, vagyis független. Hangsúlyozta, kormánya is éppen olyan Magyarországot akar teremteni, amely a saját tengelye körül forog.

Orbán Viktor biztos abban, hogy a magyarországi cégek fejlesztései mögött az a felismerés húzódik meg, hogy Magyarország az egyik legversenyképesebb országgá alakul át a közép-európai régióban, amely szintén felértékelődőben van. "Ha nem hagyjuk magunkat letéríteni és lebeszélni a magunk útjáról, ha kihasználjuk azt a lehetőséget, hogy a térség szerepe a kontinensen és az egész világon éppen felértékelődik, akkor az előttünk álló öt-tíz esztendő a közép-európai régió megerősödését és felemelkedését fogja elhozni" - mondta a kormányfő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG