2p

2026-ban már beindulhat a gazdálkodás szerinte.

Annyit foglalkozott mostanában a média és az ellenzéki pártok is a hatvanpusztai Orbán-birtokkal, hogy Orbán Győző, akinek a nevén hivatalosan a gazdaság van, és aki általában kerülni szokta a médiát, interjút adott a Borsnak. Elmondása szerint azért épp ennek az újságnak, mert „a fiam azt tanácsolta, hogy külföldről fizetett újságíróknak és lapjaiknak ne adjak interjút. Azok csak propagandára használnák. Maguk magyarok, nem?” – szemlézte az interjút a hvg.

A NER-közeli bulvárlap nem nagyon izzasztotta meg a miniszterelnök apját a kérdéseivel. A zebrákat azért megemlítették, amire Orbán Győző azt mondta: „Hatvanpuszta egy gazdaság. A semmi közepén, mint a neve is mutatja.” Ennyiben maradtak, többet nincs szó az interjúban a luxusról.

Azt ellenben hosszan fejtegette a legidősebb Orbán, hogy mennyire fontos neki a birtok: „Apám is, és én is dolgoztunk ott, sőt, a fiam is, nyári diákmunkában. Nagyon sok emlék fűz ide, mondhatni a fél életem, biztos ezért lett a szívügyem. A rendszerváltás után tönkrement, lerohadt. Szomorú történet. Végül megvásároltam. Vigasztalan állapotok uralkodtak, majdnem romokban minden. Lassan tíz éve dolgozom rajta, hogy helyrehozzam.”

Na de mikor lesz ott bármi gazdálkodás, ha már hivatalosan gazdaság? Mint elmondta, 2026-ban már beindulhat a gazdálkodás, a gazdasági központ pedig az idei ősz végére készülhet el.

Megkérdezték arról is, „mit láthatnak a leskelődők”. A válaszból egy szép nagy gazdaság mintaképe rajzolódik ki, trafóházzal, szennyvízközponttal, napelemteleppel, műhelyházzal, az egykori béresházzal, ahol a telepen dolgozók lakhatnak. Na és ott a könyvtár, egy tanulóterem és két diáklak, „ha valakit mindez érdekel, és netán kutatni akarna”. De ott van egy vendégház is, amire Orbán Győző szerint azért van szükség, mert „ha összejön az egész család, vagyunk vagy ötvenen”. Ugyanezért kellett medence is: „12 unokám és 7 dédunokám van. Eddig”.

Arra a kérdésre pedig, hogy honnan volt erre pénze, a gánti kőbánya történetével válaszolt, amelyben már a rendszerváltás előtt is dolgozott, majd 1989 után más akkori dolgozókkal együtt megvette. „Jól gazdálkodtunk.” Mint mondta, „nálunk nincs és nem is volt soha semmiféle visszaosztás, mindig minden szabályt betartunk. Közbeszerzésen nem indulunk”. – szemlézte a hvg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG