4p
Orbán interjút adott a közmédiában, a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában járt. Itt mindenkit arra kért, hogy menjen el szavazni az európai parlamenti választásokon, emellett pedig ismételten szidta Brüsszelt egy sort.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle ilyen civil szervezetek irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy „mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó.”

Nekiment Brüsszelnek

Brüsszel 2010-ben megszorításokat követelt, amire a magyar kormány válaszképpen hazaküldte az IMF-et és adót csökkentett. Aztán azt akarták - folytatta -, hogy a bankok a devizahiteleket százszorosan bevasalhassák az embereken, ám a kormány ehelyett elszámoltatta a bankokat. Brüsszel magas rezsit is akart, Magyarország ehelyett rezsicsökkentést vezetett be - tette hozzá.

Aztán azt mondták, engedjük be a migránsokat, mi meg kerítést építettünk. Aztán most azt mondták, hogy fogadjuk vissza a migránsokat, mi meg nem vagyunk hajlandóak elfogadni a kötelező betelepítési kvótát - mondta Orbán Viktor.

Nem érdekli, hogy Merkel mit mond

Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel német kancellár szerint nem lehet, hogy egyes tagállamok nem fogadnak be migránsokat, a kormányfő úgy reagált: a bevándorláspárti országok és azok vezetői nem adták fel azt az elképzelésüket, hogy Közép-Európát is átalakítják. Szerinte azonban az erkölcsi előny Közép-Európánál van, mert a Nyugattal szemben a közép-európaiak nem akarják ráerőltetni a nyugatiakra a saját életükről szóló elképzelésüket.

Rázhatja az öklét akárki, Magyarország nem fog engedni abból az alapvető jogából, amiből ezer éve nem engedünk, vagyis továbbra is a magyarok fogják eldönteni, mi történjen az életüket meghatározó fontos kérdésekben – mondta.

A miniszterelnök szerint a brüsszeli bürokrata elit egy buborékban él, elveszítette a kapcsolatát a valósággal, azonban nekünk itt két lábbal kell állnunk a földön, a nemzeti érdekekből kell kiindulni. A brüsszeli bürokraták nem mondhatják meg nekünk, hogy mit csináljunk, mi mondjuk meg nekik, hogy mit kell tenniük - fogalmazott.

Ezt gondolja az EPP-ről

A Fidesz európai néppárti (EPP) tagsága ügyében a pártelnök-miniszterelnök úgy fogalmazott: időt nyertünk, és onnan nézve, hogy 13 párt kezdeményezte a Fidesz eltávolítását az EPP-ből, a végkifejlet elfogadható. Majd az európai választások után eldöntjük a Fideszben, mi jó Magyarországnak, a néppárton belül kell-e folytatnunk, vagy valamifajta új pártszövetségben van inkább a helyünk - mondta. Hozzátette: a szóban forgó 13 párt kivétel nélkül bevándorláspárti, a migrációt nem megállítani, hanem törvényesíteni akarják.

A kormányfő szerint az EPP már nem az az erős párt, mint ami Helmut Kohl idején volt, hanem szerencsétlen sorsúvá vált, elveszítette a szuverenitását, és baloldalról diktálnak neki, sőt együttműködni akar a baloldallal, amiből az fakad, hogy eltűri a kettős mércét, különösen ha közép-európai országokkal szemben alkalmazzák. Az EPP-nek vissza kell nyernie a szuverenitását, nem lehet egy ilyen félbaloldali, sodródó párt - mondta, hozzátéve: amikor az EP-választás után a Fidesz dönt arról, hogy a néppártban folytatja-e, akkor az egyik döntő szempont éppen az lesz, hogy folytatódik-e a kettős mérce alkalmazása, bevándorlásellenes lesz-e az EPP, kiáll-e a keresztény értékek védelme mellett, vagy tolódik továbbra is balra. Utóbbi esetben a Fidesznek valami új dolgot kell csinálnia - jelentette ki.

Közölte: semmilyen pártfegyelem érdekében nem adom fel azokat a fontos dolgokat, amelyeket a magyar emberek eldöntöttek, így a keresztény kultúra védelmét és a migráció megállítását.

Orbán Viktor megjegyezte, hogy egyébként a fontos dolgok nem a pártmegbeszéléseken, hanem a miniszterelnökök tanácsában dőlnek el, ezért az érdekérvényesítő befolyásunkra ennek nincs semmilyen hatása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG