4p
Német és belga lapok foglalkoztak a felsőoktatási törvény módosításával, a magyar kormány és az Európai Bizottság kapcsolatával.
Fotó: Civilizáció/Pethe Attila

A német Die Welt Orbán Viktor megadta magát Donald Trumpnak? címmel közölte Boris Kálnoky beszámolóját, aki kiemelte: "heves amerikai ellenállásba ütközött" a Soros György által finanszírozott Közép-európai Egyetem "zaklatását" célzó kísérlet, így Budapest most enged.

Szerinte az egész ügy valószínűleg mindenekelőtt "kampánymanőver", azzal az üzenettel, hogy összefüggés van a menekültválság, az ellenzéki pártok és az amerikai befektető között, aki "migránsok millióit akarja Európába hozni, hogy lerombolja a +nemzeti identitásokat+".

Ha ez volt a szándék, akkor "Orbán nagy külpolitikai árat fizet egy belpolitikai húzásért", mert "a nemzetközi visszhang megsemmisítő". A kormányfő számára "a legrosszabb az amerikai reakció", mert valószínűlég azt remélte, hogy Donald Trump amerikai elnökben barátra lel, de a Közép-európai Egyetem "elleni manőver következménye jeges amerikai ellenszél".

Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára budapesti látogatása után "úgy tűnik, mintha kissé elhamarkodottan jelentették volna be" az egyetem "halálát, de csak azért, mert Trump talán mégsem teljesen olyan, amilyennek Orbán gondolta" - írta a Die Welt szerzője, hozzátéve: Soros tevékenysége a térségben végeredményben "amerikai érdekeket szolgál", és ugyan Trump személyesen gyakran bírálta Sorost liberalizmusa és politikai aktivizmusa miatt, de mégiscsak az Egyesült Államok elnöke.

A Süddeutsche Zeitung Akinek hallania kell, muszáj éreznie címmel közölte Alexander Mühlauer kommentárját, aki kiemelte, hogy az Európai Bizottság elmondta, amit el kellett mondani, "de sajnos nem tett semmit". A magyarországi állapotokra adott brüsszeli reakció "tehetetlennek hat", és ezért a tehetetlenségért Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke felelős.

Orbán Viktor tudja, hogy nem kell tartania Junckertől.  Hozzátette: megérett az idő arra, hogy "az EU ott ragadja meg Orbánt, ahol igazán fáj: a pénznél". Az EU-nak világossá kell tennie, hogy nem "újraelosztási gépezet, amelyet mindenki használhat anélkül, hogy bármit is tenne érte", és ha Orbán ezt nem érti meg, akkor "a közösségnek csökkentenie kell a strukturális támogatásokat". Ez "a fenyegetés létfontosságú az EU számára, mert az alapértékei nélkül nem több, mint az arcátlanok uniója".

Miközben számos területen egyre feszültebbé válik a viszony Magyarországgal, az Európai Bizottság eddig nem tudott hatékony válaszokat adni Orbán Viktor politikájára, a magyar kormányfő ugyanis mestere a macska-egér játéknak az uniós testülettel - olvasható a Politico brüsszeli hírportál csütörtöki cikkében. Mint írták, ez jelentős különbség az ugyancsak "nagy bajkeverőnek" számító, gyakran Brüsszelt támadó lengyel kormányhoz képest, amelyet végül sarokba szorítottak Donald Tusk újraválasztásának ügyében, aminek nyomán csak fokozódott Varsó elszigeteltsége.

A Politico szerint az Európai Bizottság szerdai bejelentése, miszerint politikai párbeszédet kezd a jogállamiság magyarországi helyzetéről, ismételten a testület tehetetlenségét mutatja a szabályszegő tagállamokkal szemben.

Néhány eszköz azért rendelkezésére áll az Európai Uniónak a Magyarországhoz hasonló tagállamok "megrendszabályozására". Elképzelhető, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépésével egyes, szintén nettó befizetőknek számító országok lehetővé akarják majd tenni a költségvetési források csökkentését a jogállamiság értékeit vagy az EU migráció politikáját elutasító tagállamoknak.

A Le Soir című belga napilap is beszámolt az Európai Bizottság bejelentéséről. Hangsúlyozták: annak, hogy Brüsszel nem indította meg az úgynevezett jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben, több oka is lehet, amelyek közül az első, hogy a kormánynak bizonyos védettséget nyújt a Fidesz tagsága az Európai Néppártban. Az újság által idézett belga néppárti képviselők szerint noha "egyre nehezebbé válik" a pártcsaládon belüli együttműködés a Fidesszel, "kevéssé valószínű" a párt kizárása.

Emellett a Le Soir is felvetette annak a lehetőségét, hogy Magyarország a korábbiaknál gyengébb pozícióból indulhat majd az uniós költségvetések tárgyalásakor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG