2p
A GDP-adatoktól függően két éven belül akár 5 százalékra csökkenhet az internet áfája.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond A jövő autói című konferencián a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2016. május 19-én. Forrás: MTI/ Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök a Jövő autói konferencián tett bejelentésében emlékeztetett, hogy a kormány előtt most egy olyan előterjesztés van terítéken, ami 27 százalékról 18 százalékra csökkentené az internetes szolgáltatások áfát jövőre. Orbán Viktor elmondta, hogy a digitalizáció egy új iparágat tud létrehozni, ehhez pedig szükség van egy olyan egységes szabályozásra Európában, amely már nem szenved a "korábban megörökölt, versenyképességet rontó nemzeti korlátoktól". Egy ilyen szabályozás globális szinten tehetné versenyképessé a kelet-európai régiót.

Hogy jön mindehhez a járműgyártás?

A konferenciát bejelentették, hogy járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen, ahol egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta dolgozik azon, hogy Magyarországot Közép-Európa járműipari innovációs központjává tegyék. Ennek érdekében az elmúlt években rengeteg stratégiai megállapodást kötöttek a Magyarországon dolgozó nagy cégekkel, ezek közül 23-at járműipari szereplőkkel. Jelenleg a világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából 15 van jelen nálunk.

A járműgyártás még mindig a gazdaság motorjának tekinthető, tavaly 17 százalékkal nőtt a termelés volumene, emellett bővült a szektorban foglalkoztatottak száma is. Az utóbbi negyedévben azonban lassult valamelyest a járműgyártás, ez meg is látszott a gyengébb GDP adaton. Orbán Viktor szerint ugyanakkor ha a járműipar ismét magára talál, akár újabb fejlesztések révén, akkor az egyúttal a GDP-t is növelni fogja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG