2p

Új nemzeti konzultációt indít a kormány - jelentette be a miniszterelnök.

Nem hirdették meg, így nagy meglepetést okozott, hogy a mai, az online korszak utáni első Kormányinfón Orbán Viktor miniszterelnök számolt be a kormány legfrissebb döntéseiről. A miniszterelnök leszögezte, hogy a védekezés teljesen új szakaszába lépett. Vakcina van elég, akár negyedik oltásra is elegendő. Döntés született a 12-16 év közöttiek oltásáról is. Valamint arról is, hogy aki nem adatja be magának a második oltást - több, mint 100 ezer emberről van szó - attól visszavonják a védettség igazolását.

Ami a gazdaságot illeti, a kormányfő szerint Magyarország 1-1,5 hónappal előrébb jár a nyitás tekintetében a többi európai országgal szemben, ez 1 százalékos többletet jelent a GDP-ben. Ha ez az előny 2 hónap, akkor már 2 százalékos ez a többlet. Eközben a munkanélküliségi ráta 8 százalékos az EU-ban, nálunk 4-5 százalék - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint más gazdasági szerkezetre van szükség, mint válság előtt volt. A mostani a járványok, népvándorlások kora, ilyen évtized elé nézünk. Az erre való felkészüléshez szükséges kormányzati döntések megalapozására újabb nemzeti konzultációt indítanak. Ennek része lesz az szja tegnap bejelentett visszafizetése a családoknak (erről elárulta, hogy mindenkire vonatkozik az átlagkereset szintjéig, de csak a ténylegesen befizetett adóra terjed ki), valamint a minimálbér 200 ezer forintra emelése (egy vagy két lépésben). Ehhez jelentős mértékű adókedvezményeket adnának a kis- és középvállalkozásoknak.

A konzultáció kiterjed a hitelmoratórium meghosszabbítására, valamint a klímaadóra, amit Orbán szerint Brüsszel a lakosságra (lakásokra, autókra) terhelne, s amit a kormányfő nem tart helyesnek, szerinte a "klímarombolóknak" kell fizetniük. A migrációs kvóta is szerepelni fog a kérdések között, mivel a déli államok újra szorgalmazzák a bevándorlók szétosztását. Orbán szerint tekintettel a járványra nkább két évre fel kellene függeszteni a teljes folyamatot.

Végül elhangzott, hogy 10 napos fizetett rendkívüli szabadságban részesülnel a védekezésben részt vevők (egészségügyi, rendvédelmi dolgozók, szociális munkások). Ennek igénybe vételére jövő decemberig lesz módjuk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG