2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó kérdések vannak az asztalon Szlovéniával, és ezeknek a megoldását elindították - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának kedden a szlovéniai Bledben.

 A kormányfő tárgyalt Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel, majd a megbeszélésről beszámolva kiemelte: kell még néhány hónap, hogy kialakítsák a megoldások végső formáját, de hosszú távon is számíthatnak arra, hogy őszinte, jószomszédi kapcsolatot tudnak kiépíteni Magyarország és Szlovénia között.

Hangsúlyozta: ennek a "lelki alapját" a koronavírus-járvány idején Magyarország által Szlovéniának nyújtott segítségen túl a nemzeti közösségek jelenthetik. Megjegyezte: a magyar-szlovén kapcsolatok alaphangja ma sokkal jobb, mint korábban bármikor.

Orbán Viktor kitért rá: egyetértettek abban szlovén kollégájával, hogy bár mindkét kormányfő és kormányzó párt az európai kereszténydemokratákhoz tartozik, és ez segíti a kormányzati munkát, az államközi kapcsolatokat elválasztják a pártkérdésektől, és olyan hosszú távú alapokat építenek a magyar-szlovén együttműködésnek, amelyek erősek maradnak függetlenül attól, hogy milyen pártcsaládból érkeznek a kormányzó pártok vagy miniszterelnökök.

Úgy vélte, a legfontosabb az összeköttetés, amely "egy kicsit elhanyagolt területe" a magyar külpolitikának. Nem jött még létre összeköttetés a magyar és szlovén magasfeszültségű elektromos vezetékrendszer között, holott már megállapodtak erről korábban, Magyarország el is végezte a maga részét, és most talán itt is megindul valami - magyarázta.

Közölte: van egy félbemaradt gázvezeték-fejlesztési program, és ha Magyarország hozzá akar férni az olasz gázvezetékrendszerhez, azt Szlovénián keresztül tudja megtenni. A légi összeköttetés kezdetleges, továbbá nagyon érzékeny kérdés a koperi kikötő és az odavezető vasútvonal megépítésének ügye - mondta. Hozzáfűzte: ebben Magyarország szívesen vesz részt, mert bár az olaszországi Triesztben már vásárolt egy kikötőrészt, Koperben is érdekelt, ha ez Szlovéniának is megfelel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG