2p

Orbán Viktor miniszterelnök szerint azok az intézkedések, amelyeket eddig meghoztak, elegendőek lesznek ahhoz, hogy a második csatát is megnyerje az ország.

Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal is kitért a gazdaságvédelmi intézkedésekre, pontosabban a munkaerőpiacot érintőekre. Véleménye szerint a munkanélküliség kérdéséhez kétféleképpen lehet hozzáállni:

"vannak országok, melyek meghosszabbítják a munkanélküliségi ellátás jogosultsági idejét, ez Magyarország számára idegen felfogás." Magyarország a másik utat választotta, mivel munka alapú gazdaság vagyunk, ezért mi a munkahelyteremtés felé fordultunk.

Felidézte: a közmunkaprogramot 200 ezer főre bővítették, de ha szükséges lenne, ezt "holnap reggel azonnal tovább tudják növelni". Készen áll a honvédség is arra, hogy munkaképes, jó fizikai állapotban lévő fiatalokat foglalkoztasson. Kitért a bértámogatásra is, melyet jelen állás szerint 5400 vállalkozás igényelt, amivel 72 ezer ember béréhez nyújt az állam anyagi támogatást. "Ilyenkor mindig bevezetjük az adócsökkentést" - tért ki a júliustól ismét csökkenő szociális hozzájárulási adóra, mely a megfogalmazással ellentétben ez a 6 éves bérmegállapodás értelmében bekövetkező változás, nem új, a válságkezelést szolgáló intézkedés. Végezetül megemlítette még, hogy több tízezer nehéz helyzetbe került vállalkozónak alig kell közterhet fizetnie. A kormányfő minden héten monitorozza az intézkedések sikerét, az eredményeket és úgy véli:

"a beruházások támogatásával együtt ezeknek a munkahelyvédelmi eszközöknek elégnek kell lenniük (...) ez így elég lesz ahhoz, hogy a második csatát is megnyerjük. Az első csata a járvány megfékezése volt, amit megnyertünk. A második csata a munkahelyek megmentése és visszaépítése, ami ezzel az eszközrendszerrel sikerülni fog." - mondta Orbán Viktor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG