3p
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott szokásos reggeli interjújának központi témája a héten bejelentett gazdaságélénkítő intézkedések és a koronavírus-járvány volt. 

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban a napokban bejelentett gazdaságélénkítő intézkedésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: az volt a cél, hogy minél kevesebb ember veszítse el a munkáját és minél több munkahely maradjon meg. Véleménye szerint

"ha munka van, minden van."

Úgy vélte, a legjobb, ha a mindennapi élet példájából indul ki az intézkedések meghozatalakor. A legtöbb ember attól fél, hogy elveszíti a munkáját, otthon kell maradnia, nem tudja fizetni a hitelét, elvész a fedezet és végül tönkre megy az élete, elveszíti azt, amit az elmúlt 10 évben elért. Orbán szerint mindettől most nem kell tartani, az intézkedések eredményeként megmarad az anyagi biztonsága, nem fogja elveszíteni az otthonát.

A járvánnyal kapcsolatban közölte: orvosprofesszorok véleménye is az, hogy a fertőzés nagy arányú megnövekedése nem kerülhető el, de a lassítása lehetséges. Hozzátette: azért kell lassítani a folyamatokat, hogy az egészségügyi ellátórendszer képes legyen befogadni a súlyos eseteket.

Ismertette: a friss adatok szerint 85 beteg van az országban, közülük 6 súlyos, egy ember meghalt, heten meggyógyultak.

A miniszterelnök vázolta azt is, mi várható, ha tömegessé válnak a fertőzések Magyarországon.

"Fontos, hogy addigra már a betegség lefolyásával foglalkozó munkacsoport a lehető legtöbbször kommunikáljon a lakossággal, a betegség várható tüneteivel, lefolyásával kapcsolatban." - mondta Orbán Viktor.

Szerinte az a probléma, hogy nincs ellenszer, vakcina a koronavírus ellen. Van egy gyógyszermódosítással foglalkozó munkacsoport, melynek fő feladata, hogy a piacon található gyógyszerek módosítása. "Él a remény, hogy már meglévő gyógyszert tudunk úgy módosítani, hogy az legalább a tüneteket enyhíteni tudja" - bizakodott a kormányfő. Hozzátette: ezzel párhuzamosan új gyógyszerre irányuló fejlesztések is zajlanak.

Második fontos dolog, hogy rendelkezésre álljanak a szükséges egészségügyi kapacitások. Ha megnő  a fertőzöttek száma, akkor több embernek lesz szüksége kórházi intenzív ellátásra is, amihez ágyak, felszerelések, lélegeztetőgépek kellenek: "ezek felhízlalása zajlik most." Mivel az intenzív kezelésre szoruló fertőzöttek nagy arányban az idősebb korosztályból kerülnek ki, Orbán ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az idősek próbálják megérteni, hogy otthon kell maradniuk, mivel ők a leginkább kitettek a fertőzésnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG