3p
Orbán Viktor miniszterelnök reggel az Operatív Törzssel egyeztetett, majd utána a parlamentben tartott beszédében ismertette a legújabb intézkedéseket. Lezárják a határokat, bezárják a mozikat, szórakozóhelyeket, 15 óra után csak a patikák, drogériák, élelmiszer üzletek maradhatnak nyitva.
Illusztráció Forrás: MTI/Kovács Tamás

Orbán Viktor tartott beszédet hétfőn a Parlamentben, és újabb lépéseket jelentett be a miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, hogy rendkívüli helyzet van, ami a kormánytól és az emberektől is komoly lépéseket követel meg.

Bejelentette, hogy az elmúlt napokban milyen döntéseket hoztak. Így egyebek mellett ezeket hozták meg:

  • rendkívüli jogrend bevezetése – veszélyhelyzet kihirdetése
  • beutazási korlátozások bevezetése
  • hatósági és önkéntes karantén azok esetén, akik külföldről érkeznek haza
  • nagyobb rendezvények korlátozása
  • egyetemeken intézménylátogatási tilalom
  • külföldi osztálykirándulások megtiltása
  • közoktatás áttért a távoktatásra
  • járványkórház felépítése kezdődött.

A miniszterelnök jelezte, hogy ezeken túl további intézkedések lesznek, megemlítve, hogy még jó néhány korlátozást vezetnek be. Ez ma a Parlamentben meg is történt a legfontosabb ezek közül:

  • Magyarország határait lezárják.
  • A rendezvényeket éjféltől betiltják. A mozikat, szórakozóhelyeket bezárják, a látogatószámtól függetlenül.
  • Boltzárat vezetnek be. A patikák, drogériák, élelmiszer üzleteken kívül más boltok 15 óra után nem tarthatnak nyitva!

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a gazdaságban már most látszódnak a bajok, a turizmusban komoly problémák vannak. Bártfai-Máger Andrea feladata, hogy kezeljék ezekben a szektorokban a helyzetet. Komoly munkanélküliség fenyeget, ezt valahogy kezelni kell, de a miniszterelnök szerint mindent megtesznek, hogy ezt tompítsák. A kormányfő kiemelte azt is, hogy Varga Mihály feladata, hogy a költségvetést újratervezzék, mint mondta, ez immár elkerülhetetlen.

Orbán Viktor továbbá elmondta, hogy felvették a kapcsolatot az MNB-vel mert a költségvetési lépések mellett monetáris intézkedésekre is szükség van.

Később a miniszterelnök arról számolt be, hogy szerinte nem működik a tesztelés, csak az a biztos, amikor az antitest megjelenik a szervezetben, azt lehet biztosan kimutatni, ezért nem ér semmit, ha több tesztet csinálnának.  Az orvosegyetemek tanárait pedig egészségügyi dolgozókká minősítették, behívhatók, ellátásra is vezényelhetők, és az egészségügyben már elrendeltekhez hasonlóan így ők sem hagyhatják el az országot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG