3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A szerdai az orosz-ukrán háború 637. napja. Ezek voltak az elmúlt órák legfontosabb eseményei. 

  • Vlagyimir Putyin úgy fogalmazott, hogy Oroszország mindig is „kész volt a tárgyalásokra, hogy véget vessen az ukrajnai háború tragédiájának.” Az orosz elnök a G20-ak találkozóján virtuálisan felszólalva az ukrajnai invázió óta eddigi legbékésebb megjegyzéseit tette, de aztán Kijevet hibáztatta a béketárgyalások elmaradása miatt.
     
  • Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy az ukrán csapatokra nehéz védelmi műveletek várnak a keleti front egyes részein, miközben a téli hideg beköszönt. Az elnök hozzátette, hogy a déli frontvonal mentén harcoló erők továbbra is támadó akciókat hajtanak végre.

Zelenszkij szerint nehéz idők várnak a katonákra. Fotó: Twitter/Volodimir Zelenszkij
Zelenszkij szerint nehéz idők várnak a katonákra. Fotó: Twitter/Volodimir Zelenszkij

  • Az orosz külügyminisztérium szerint az Egyesült Államokkal rendkívül lesoványodtak Oroszország kapcsolatai, és bármelyik pillanatban megszakadhatnak. Marija Zaharova szóvivő újságíróknak úgy fogalmazott, hogy Washington lépései „kiszámíthatatlan következményekhez” vezethetnek.
     
  • Petteri Orpo finn miniszterelnök azt közölte, hogy országa három határátkelőt zár be, miután Helsinki azzal vádolta a Kremlt, hogy az elmúlt hetekben menedékkérők százait utaztatta a finn-orosz határra. A lépéssel így csak egy átkelő marad nyitva az Oroszországgal közös, 1340 kilométeres határon, amely egyben a NATO és az EU határa is.
     
  • Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos kijelentése borzolta fel az idegeket Európában. A magyar miniszterelnök levélben fordult Charles Michelhez, az Európai Tanács elnökéhez, azt állítva, hogy az Európai Bizottság által november 8-án javasolt hivatalos jelöltségi státuszt nem kellene az uniós vezetőknek jóváhagyniuk. A miniszterelnök egyebek mellett úgy fogalmazott, hogy „az Európai Tanács nincs abban a helyzetben, hogy megegyezzen a bővítési folyamat jövőjéről, hacsak nem sikerül konszenzust találni az Ukrajnával kapcsolatos jövőbeli stratégiánkról.”

  • Charles Michel kijelentette, hogy a jövő hónapban nehéz találkozóra számít Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban. Megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy decemberben döntés szülessen.
     
  • Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint orosz újságírók egy csoportját dróntámadás érte az ukrán erők részéről Zaporizzsja térségében. Közölte, hogy egy riportert orvosi ellátásban részesítettek, de senki sem sérült meg életveszélyesen.
     
  • Az ENSZ emberi jogi hivatala szerint több mint 10 ezer civil halt meg Ukrajnában Oroszország teljes körű inváziója óta. A becslések szerint a valós áldozatok száma ennél jóval magasabb.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG