3p

Jeruzsálemi útja miatt vasárnap reggel került sor a hagyományos péntek reggeli rádióinterjúra.

Ha van elég orvos és vakcina, akkor lehet tartani az oltás tempóját - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában. Egyúttal rögzítette: a kormány 13 millió embernek elég vakcinát rendelt - ezzel tehát nem lehet probléma. 

A kormányfő már "novemberben látta, hogy baj lesz",

ezért rendelt még 3,5 millió embernek elegendő keleti vakcinát is, melyek ellentétben a nyugati vakcinákkal mindig időben érkeznek - sőt, a kínai szállítmányok néha még hamarabb is. Nagyobb mennyiséget egyébként azért rendelt a kormány, mert szerettek volna felkészülni arra, ha a határon túl nem lesz elég vakcina. Így minden magyart be tudnak majd oltani. 

"Jó hírem van, úgy látom, hogy mi, magyarok kezdünk kiegyenesedni, 3 millió fölé ment a regisztráltak száma" - mondta.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Azok között, akik újonnan jelentkeztek, rendkívül magas a 60 év fölöttiek arránya. Az operatív törzs ezért arról döntött, hogy a később regisztráló időseket a korábbban regisztrált fiatalok elé engedik az oltási rendben. 

Orbán Viktor a kórházak leterheltségével kapcsolatban úgy fogalmazott: aki volt katona, tudja, hogy az éjszaka a hajnal előtt a legsötétebb. Az éjszaka itt a folyamatosan emelkedő esetszámok, a lélegeztetőgépek mennyisége, a hajnal pedig a vakcina. A járvány legnehezebb hete előtt vagyunk, ám a miniszterelnök szerint nem lesz szükség arra, hogy külföldről kérjünk segítséget: van elég kórházi ágy, lélegeztetőgép, és már a medikusokat bevonták az ellátásba (az ennek lehetőségét megteremtő kormányrendelet szombat éjszaka jelent meg.)

Orbán Viktor szerint az EU az egyik legfertőzöttebb terület a világon és az oltással sem áll jól. Itt kitért jeruzsálemi látogatására, ahol már hamarosan meglesz a nyájimmunitás, de a britek is már 40 százalékon állnak, az EU-s átlag pedig "csak" 6,8 százalék. 

"Ezt elszúrták" - véleményezte a kormányfő.

Az orosz és kínai vakcinaszerződések közzétételét ugyan nem indokolta meg Orbán Viktor, az viszont, hogy ezt az EU nem teheti meg, szintén azt mutatja, hogy elszúrták a brüsszeli bürokraták. Olyan szerződést kötöttek ugyanis, melyet a másik fél hozzájárulása nélkül nem lehet közzétenni.

Az újranyitás időzítéséről ezúttal nem tudott beszélni Orbán Viktor, mivel szerinte előre még nem lehet látni, mikor lehet ezt megkezdeni. Úgy véli, 

aki tudja, mikor lehet, attól meg kell kérdezni a jövő heti lottószámokat.

A miniszterelnök megjegyezte: novemberben nem lehetett látni, hogy lesz harmadik hullám, amit a mutációk okoznak majd. Szerinte a vakcinákkal mi támadunk, a vírus védekezik, ezért mutálódik is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Magyarországon használt ötféle vakcina minden eddig ismert mutáció ellen véd - ha ez változik, újra kell írni a terveket. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG