3p

A közösségi oldalára felkerült videóból kiderül, hogyan töltötte ki a nemzeti konzultációs kérdéssort.

Tegnap este került fel egy videó Orbán Viktor közösségi oldalára, melyben a miniszterelnök az online konzultáció való részvételre buzdítja a nézőket. Azonban a szövegnél ezúttal lényegesebb, amit a képek elárulnak a kormányfő álláspontjáról a járványügyi rendelkezések fenntartásáról.

Miközben ugyanis Orbán a konzultációval kapcsolatban nem foglal állást - vagyis nem állítja, hogy egyik vagy másik opció, tehát a fokozatos nyitás, vagy a járványhelyzet végének kivárása lenne a megfelelő döntés - aközben azt látjuk a felvételen, hogy monológja közben kitölti a konzultációs felületet. Az egyik kép pedig arról árulkodik, hogy az első konzultációs kérdésre, mely szerint "Egyesek szerint a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre fel lehet oldani. Mások szerint ezt csak a járvány végén, egy lépésben lehet megtenni. Mit gondolsz erről?" - az első opciót jelöli meg, tehát azt, amely szerint fokozatosan lehet feloldani a korlátozásokat. A másik lehetőség - mely szerint a járvány végén, egy lépésben kell feloldani a korlátozásokat - ezek szerint nem nyerte el a miniszterelnök tetszését, mint azt az alábbi, a videóból kimetszett kép is elárulja.

Mint ebben a jegyzetünkben levezettük, az Orbán-kormány számára társadalmi, politikai, gazdasági okokból egyaránt fontos lenne a mihamarabbi nyitás. Egy elhúzódó járványhelyzet az egészségügyi következményeken túl a 2022-es választásra is árnyékot vetne a Fidesz szempontjából: a korlátozásoktól megcsömörlött, az egyre magasabb esetszámok miatt hitét vesztett, a gazdaság összehúzódása miatt fogyatkozó anyagi lehetőségekkel rendelkező szavazók szimpátiáját veszthetnék el a kormánypártok.

Nem ok nélkül szorgalmazta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég egy Kormányinfón, hogy már márciusban kezdődjenek el a lazítások, majd áprilisra további enyhítések bevezetését helyezte kilátásba. Amennyiben ugyanis belenyúlna a nyárba a veszélyhelyzet, akkor az idei évnek is lőttek a gazdaság szempontjából: a nyár tudná ugyanis valamelyest megmenteni a szolgáltatószektort, azon belül is a legnagyobb csapást elszenvedett vendéglátó- és szállodaipart.

Lapunk kérdésére Gulyás egyébként a konzultáció eredményétől és az esetszámok alakulásától tette függővé a márciusi lazításokat, azon belül is a szóba jöhető intézkedések körét korábban. Egyben jelezte, hogy az este 8 utáni kijárási tilalom az egyik olyan intézkedés, amit érinthetnek az enyhítések.

Azonban erre jelen állás szerint a járványhelyzet nem ad majd lehetőséget, a harmadik hullám elemi erővel csapott le Magyarországra. A mutáns vírusok megjelenése újból a 3 ezres szintre emelte a napi új fertőzöttek számát, de a kórházban kezeltek, pláne a lélegeztetőgépen ápoltak számának megugrása is aggodalomra ad okot.

Ebben a helyzetben a lazítás első körben csak úgy képzelhető el, ha a fertőzésen, betegségen már átesetteknek, illetve a beoltottaknak teszik lehetővé a szabadabb mozgást.

Noha a hétfő esti videó gyorsabb nyitásra engedett következtetni, Orbán Viktor keddi Facebook bejelentkezése már árnyalta a képet. A miniszterelnök ugyanis ekkor már azt közölte, hogy a szakértők egyelőre óvatosságra intették.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG