4p

Orbán Viktor az M1-nek adott interjút a járványhelyzettel kapcsolatban. 

Szerda este az M1 csatornának adott interjút Orbán Viktor, miniszterelnök. A beszélgetés elején rögtön a nyitással, újraindítással és a 2,5 milliós oltotti célszámmal kapcsolatban kapott kérdést a kormányfő. Elmondta, 

erkölcsi törvény jelölte ki a 2,5 milliós létszámot. Addig ugyanis nem lehet újraindítani a gazdaságot, amíg a legveszélyeztetettebbek nincsenek biztonságban. Igazságtalan lenne, ha nem törődnének kiemelten azokkal, akik eddig a hátukon vitték az országot. Ezért 2,5 millió oltottnál valósul meg az, hogy a minden regisztrált 65 év feletti be lesz oltva. 

Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, még egy korábbi alkalommal. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, még egy korábbi alkalommal. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az újraindítással kapcsolatban megjegyezte, azért kellett már most rögzíteni a fokozatos nyitás, újraindítás első lépéseit, hogy lehessen tervezni, tudják az emberek, hogy mire számíthatnak. Az üzemeket, szállodákat, boltokat nem lehet egyik napról a másikra újraindítani. 

Bár a lakosságarányos oltottságban jól áll Magyarország, a halálozási statisztikákban már egyáltalán nem. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte, hogy csupa rossz hírt hall ő is. Majd egyből átevezett az oltás jelentőségének hangsúlyázására. Minél hamarabb oltunk minél több embert, annál hamarabb csökken majd a megbetegedések és így a halálozások száma is. 

Ugyanakkor megérti, ha valaki bizalmatlan a vakcinákkal kapcsolatban, de az oltásellenes hangoknak szerinte nem szabad teret adni, mindenkinek meg kell hagyni a lehetőséget, hogy meghozza személyes döntését a kérdést illetően. 

Ezt követően a kórházak terheltségére vonatkozan kapott kérdést a miniszterelnök. Miközben egyes intézmények már azt jelezték, hogy teljesítőképességük határán vannak, a miniszterelnök szerint emberfeletti munka árán, a vezénylések segítségével működni fognak a kórházaink. A koronavírus miatt elkülönített ágyak fele még szabad és kétszerannyi lélegeztetőgépünk vagy ággyal együtt, mint amennyi jelenleg használt.

Ezen a ponton vélhetően azoknak a szerkesztőségeknek is üzent, melyek nyílt levelet fogalmaztak meg a kormányfő részére azt illetően, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében engedjék nyilatkozni az orvosokat és engedjék be a kórházakba a sajtót. Orbán Viktor szerint 

"rémhírkeltésekkel ne nehezítsük a munkájukat, nem most van itt az ideje annak, hogy bemenjenek a kórházakba videókat forgatni". 

A pedagógusok is aggodalmukat fejezték ki a napokban az iskolák április 19-i nyitását illetően. Bár csütörtökön megkezdődik a tanárok oltása, a teljes védettség csak a második oltás és bizonyos idő eltelte után alakul ki. A miniszterelnök úgy látja azonban, hogy már az első oltás is jelentős védettséget biztosít, azzal már meg lehet oldani az iskolák nyitását, ráadásul saját maga is dolgozott már aznap, amikor megkapta az oltást. Arra kell gondolni, hogy most nagyon sok szülő kényszerül arra, hogy otthon maradjon a gyermekével a zárt iskolák miatt. 

Vakcinairigység

Orbán Viktor kérdést kapott az egyre inkább terjedő új kifejezés, a vakcinairigység kapcsán is. Miért van az, hogy a fiatalabb szomszédasszony már megkapta az oltást, valaki pedig nem?! A kormányfő elmondta: kifejezetten a járványügyi szakemberek tanácsára döntöttek úgy, hogy a háziorvosi rendszeren keresztül történik az oltás. Ők mérlegelnek személyes kapcsolatok alapján kit vesznek előre a kórtörténetük alapján, vagy esetleg kit sorolnak hátra. Ezekből a nagyon komoly mérlegelésekből születhetnek olyan döntések, melyek külső szemmel igazságtalannak tűnhetnek. 

...és a szép új jövő

A miniszterelnök szerint is a második negyedévben már sokkal több vakcina fog érkezni hazánkba, így április 4-ig 2,356 millió, május elejére 4,1 millió érkezik, tehát május elejére már több vakcina lesz az országban, mint regisztrált személy. 

Az interjú végén bizakodásának adott hangot Orbán Viktor. 

"A győzelem kapujában állunk. Lesz még 2-3 nehéz hetünk és a tamáskodó hangok majd elhalkulnak, fokozatosan indítjuk újra a gazdaságot és szép, meleg nyarunk lesz. Egy karnyújtásnyi távolságra van a reményteljes szép régi életünk. Visszatalálunk ahhoz az optimizmussal teli életünkhoz, amit a járvány félbeszakított - még ha nem egyetlen lépéssel jutunk el oda, de nyár végére ide fogunk visszatérni."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG