3p

A Kormányinfó keretében ismertették a kormány új gazdaságvédelmi akciótervét. 

A Kormányinfó elején Gulyás Gergely kijelentette: a Fidesz-frakció igénye volt, hogy ismét megkeresse a lakosságot a kormány a kérdőívekkel, ezért indítanak újból nemzeti konzultációt. Elismételte a kormányzati retorikában megszokott frázisokat a brüsszeli befolyásolás elkerüléséről. Szavai szerint a jövőbeli gazdaságpolitika kulcsa továbbra is a munkaalapú társadalom, és felsorolt néhány adatot a magyar munkaerőpiacról.

A tájékoztató legfontosabb bejelentése azonban a kormány új gazdaságvédelmi akcióterve volt, ez három alappillérből áll a miniszter tájékoztatása szerint:

  1. jövedelmek vásárlóerejének növelése
  2. a megfizető lakhatás biztosítása
  3. Demján Sándor-program: kkv-k támogatása, növelése

Az első pillér kapcsán a kormány hároméves bérmegállapodást akar kötni az érdekképviseletekkel, azért, hogy a munkavállalók számára is jó legyen. Munkáshitel-programot indítanak. A gyermekek után járó adókedvezmény 2025-ben 50 százalékkal nő, további 50 százalékkal pedig 2026. január 1-jével.

A második pillér esetében azt említette, hogy az Airbnb-ügyében a kormány szigorítani akar, de ennek mibenlétéről még nincsen konkrét döntés. A lakásbérleti és szerződési feltételeket is megvizsgálnák, a tulajdonjogok tiszteletben tartásával.

A miniszter kijelentette, a kollégiumi férőhelyeket is bővítenék, elsődlegesen a felsőoktatásban tanulók számára. Vidéki otthonfelújítási programot indítanak, SZÉP-kártyára érkezett összeg 50 százaléka is felhasználható lesz lakásfelújítási célra.

A Kormányinfón ismertették az új gazdaságvédelmi akciótervet
A Kormányinfón ismertették az új gazdaságvédelmi akciótervet
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Demján Sándor-program

Ilyen eddig nem volt Magyarországon - mondta Gulyás Gergely az induló tőkefinanszírozási programról, aki gyakorlatilag végtelenül sorolta a gazdasági akcióterv részleteit.

A hazai kkv-knak járó EU-s kifizetéseket felgyorsítják, támogatják a digitális átállást, és csökkentik az adminisztrációs terheket - például a legkisebb cégek mentesülnek a kötelező könyvvizsgálat alól.

Mi lesz október 23-án?

A gazdaságvédelmi intézkedések ismertetése mellett a Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva kiderült az is, hogy október 23-án a Millenárison beszél majd Orbán Viktor a tervek szerint, délelőtt 11-kor.

400 forintos euró

A Klasszis Média Lapcsoport képviseletében kollégánk a helyszínen a 400 forintos euróárfolyamról is kérdezte Gulyás Gergelyt, aki szerint ez elsősorban a jegybank illetékességének nevezte, a kormánynak szerinte az a fontos, hogy ne legyenek nagy kilengések. A miniszter személyesen abban reménykedik, hogy 400 forint alá kerülhet újból az euró.

A költségvetés tervezésekor használt forintárfolyamot majd a költségvetés benyújtásakor közlik.

Laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor percről percre tudósításában követte a Kormányinfó eseményeit, a teljes hírfolyamot itt tudja elolvasni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG