3p

Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére.

A párt alsóházi frakciójának illetékes szakpolitikai bizottsága hétfőn ismerteti a várhatóan őszig tartó vezetőválasztási folyamat menetrendjét - derül ki az MTI összefoglalójából.

 A Konzervatív Párt eddigi vezetője, Boris Johnson csütörtökön jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt saját kormányának és pártjának magas beosztású képviselői is folyamatosan követelték lemondását. Távozásával megszűnik miniszterelnöki tisztsége is, de Johnson bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

Egyelőre a párt élére keresik Boris Johnson utódját. Fotó: MTI/AP/Matt Dunham
Egyelőre a párt élére keresik Boris Johnson utódját. Fotó: MTI/AP/Matt Dunham

Ismert nevek a jelentkezők közt

Vasárnap este bejelentette indulását Liz Truss külügyminiszter is; vele együtt tizenegyre bővült a Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázók száma. Truss mellett a legismertebbek közé tartozik két volt egészségügyi miniszter, Sajid Javid és Jeremi Hunt, valamint Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, aki Javiddal együtt a múlt héten lemondott, tiltakozásul a Johnson körül kirobbant botrányok miatt. Javid és Sunak távozása indította el azt a szinte példátlan lemondási hullámot a brit kormányon belül, amely végül Boris Johnsont is távozásának bejelentésére kényszerítette.

A jelöltek mezőnyében szerepel még Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár, Penny Mordaunt, a külkereskedelmi minisztérium kereskedelempolitikai államtitkára, Grant Shapps közlekedési miniszter és Nadhim Zahawi pénzügyminiszter. Zahawit Johnson alig négy napja nevezte ki Rishi Sunak helyére.

A hétvégén Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója, Rehman Chishti helyettes külügyi államtitkár és Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb képviselője is közölte, hogy indul a vezetőválasztási versengésben.

A végén 2 jelölt közül választhat a tagság

Az alsóházi konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság hétfőn ismerteti a vezetőválasztás hivatalos menetrendjét. A bizottság onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba. A testület feladatai közé tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása is.

A párt jelenlegi általános szabályzata alapján először az alsóházi konzervatív frakciónak kell szavaznia a jelöltekről. A szavazássorozat végén talpon maradó utolsó két jelölt közül - ha egyikük sem lép vissza a másik javára - a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz - írja az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG