2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2018-as jelentése szerint a korábbi évekhez hasonlóan most sem szerepelt túl jól Magyarország.

A jelentés szerint az OLAF tavaly 9, európai uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos ügyet zárt le Magyarországon és ebből hét esetében valamilyen ajánlást is tett. A 2014 és 2018 között időszakban összesen 52, az OLAF által vizsgált magyar vonatkozású ügy zárult le és az EU által folyósított támogatások 3,84 százalékának visszafizetésére tett javaslatot, mert valamilyen okból arra jutottak, hogy azokat szabálytalanul használták fel. Az uniós átlag 0,45 százalék volt. Magyarországot itt egyedül Szlovákia tudta megközelíteni (2,29 százalékos visszafizetési javaslat), az összes többi ország esetében 0,5 százalék alatt maradt az arány – írja a 24.hu.

Így tűntek el milliók

Az OLAF ismertetett egy esettanulmányt is. Ezek szerint két, szoros kapcsolatban álló magyar cég az Európai Regionális Fejlesztési Alapból támogatást nyert szélessávú távközlési hálózat kiépítésére vidéken. A két projekt összértéke nagyjából 12 millió euró volt. A vizsgálat során kiderült, hogy a két nyertes pályázó a munkát teljes egészében ugyanannak az építőipari vállalkozásnak adták ki, amely aztán továbbszervezte a munkát egy bonyolult láncon keresztül egymással kapcsolatban álló cégeknek.A vizsgálat során az OLAF kiderítette, hogy ezt a céghálót arra használták, hogy 4,9 millió eurót egy másik tagországban létrehozott harmadik félen keresztül visszajuttassák a két eredeti kedvezményezett egyikéhez. Ezzel a kedvezményezettek mesterségesen emelték a projekt értékét, hogy több uniós pénzhez jussanak hozzá.

Az OLAF a nyomozást követően azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy 3,6 millió eurót fizettessenek vissza, a magyar hatóságokat pedig arra kérte, hogy indítsanak vizsgálatot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG