3p
Aláírták Varsóban az első amerikai Patriot-rakétaütegek beszerzéséről szóló szerződést.
EPA/Pawel Supernak

A 4,750 milliárd dollár értékű, 2022-24-ben megvalósuló, két ütegre szóló ügylet a lengyel rakétavédelmi rendszer kiépítésének első fázisa.

A szerződést lengyel részről Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter írta alá, Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki kormányfő és Paul W. Johnson, az Egyesült Államok varsói nagykövete jelenlétében.

Történelmi méretű beszerzés

A szerződés értelmében Lengyelország 2022-2024-ben megkapja a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot-rendszer első két ütegét. Paul W. Johnson megerősítette: áprilistól tárgyalnak a program második fázisáról, melynek keretében Varsó az új rakétákon kívül 360 fokos radarlefedettséget biztosító berendezéshez jut.

Mint Blaszczak elmondta, a szerződés értéke 4,750 milliárd dollár, amely a legmagasabb érték a lengyel hadsereg beszerzéseinek történetében. Korábbi lengyel sajtóértesülések szerint Varsónak sikerült lealkudnia a szerződés összegét, minthogy a washingtoni külügyminisztérium tavaly novemberben 10,5 milliárd dollár értékű adásvételt hagyott jóvá.

Blaszczak fontosnak nevezte, hogy a Patriot rendszerhez kapcsolódó, múlt héten kötött úgynevezett offset-megállapodások értelmében Lengyelország korszerű technológiákhoz is jut. Ezzel a Raytheon és a Lockheed Martin fegyvergyártókkal múlt héten kötött, mintegy 950 millió zloty (225 millió euró) értékű, tíz évre szóló megállapodásokra utalt, melyek alapján a beszerzendő rendszer egyes elemeit Lengyelországban fogják gyártani, illetve fejleszteni.

A beszerzés részét képezi az IBCS tűzvezetési rendszer és radar is. Az amerikai nagykövet ezzel kapcsolatban elmondta: Lengyelország az első olyan partnere az Egyesült Államoknak, mely az amerikai hadsereggel párhuzamosan a Patriot rendszernek az IBCS-szel felszerelt, legkorszerűbb változatával rendelkezik majd.

Lengyelország 2015 áprilisában, az előző kormány idején az ukrán válság kapcsán döntött összesen nyolc Patriot-üteg beszerzéséről a Wisla (Visztula) légvédelmi program keretében.

Románia is fegyverkezik

Románia olyan fejlett rakétarendszert vásárol az Egyesült Államoktól, amihez hasonlót még egy európai országnak sem adott el a Pentagon. A térség országai komolyan fegyverkeznek - megrendült az európai védelmi rendszer - külpolitikai szakértőnket, Káncz Csabát kérdeztük a háttérről. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG